V. I. Ivanovnak
Míg csak élek, előre haladhatok.
Megfordulni gyáván - nem lehet.
Látom lábnyomoktól koptatott,
Forró, porlepett ösvényemet!
Illatozva, esküvel ki hívogat,
Véle járni messzeségeket,
Hogy szellő-se-lengte nap, midőn a pór arat,
Ontsam áldozati véremet?
Fénysugár-kopják a keblemet
Szétszaggatták alkonyat tüzén.
Megitattak dörgő árral tengerek,
Aromás borok tömlőjeként.
Hogy dalol a zöld-vöröslő alkonyat, -
Szenvedélyre gyújtja szívemet!
Dermesztő esőknek széthasad
Fagy-kristálya a fejem felett.
Körben csak mezők - füves terek,
Bennük majd a békémet lelem:
Száraz szárak döfködjék a mellemet,
Kopjaként, ha közéjük esem!
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése