Szabolcska Mihály: Endrődi sírjánál

 

- Síremlékének leleplezési ünnepélyén, 1929. okt. 20. –

Mikor a sírodnál először megálltam,

Testvérem, barátom:

Jajj, nem neked szólott, emlékszem, nem neked,

Sűrű könyhullásom.

- A hazát irattam, közös, jó anyának,

Mely összetiporva,

Lázbetegen feküdt, kitaszítva akkor

A szenybe’, a porba!

S állván sírod mellett, nem azt számítgattam,

Benned mit vesztettünk,

Lánglelked kihunytán veled is mennyivel

Szegényebbek lettünk...

Téged sirattalak, s utolsó napjaid

Bús, kietlen voltát...

Hogy földi léted az örökkévalóba

Épp akkor hajolt át!

Mikor csillagtalan volt a magyar égbolt

Reánk borulása,

S „a nagyszerű halál” leselkedett már ránk,

Minden pillantásba...

Hol „Nemzet sülyed el”: láttad a sírt nyílni;

S bár a haza még élt:

Láttad halottrablók módjára gyűlni rá

„Népek söpredékét!”*

S láttalak meghalni – bár messzire tőled, -

Nehéz vergődésben,

Nem testi, de lelki rádszakadó kínok

Gyötrő tengerében!

...”Sír kurucok”-ról ki tárogatóztál

Virrasztó nótákat:

Neked nem volt dalunk, puhítgatni vele

Halotti párnádat!

- Hit, remény dalossa, kurucok késői

Hű tárogatósa:

Mikor te elmentél, hitünk, reményünk sem

Maradt koporsódra.

Földi hazád képén csak kétségbeesés

S csak a halál látszott,

Mikor búcsúzóra találkozott vele

Végső pillantásod!

... Hajh, mi szent reményünk, magyar dicsőségünk,

Ha üstökös lennél,

Oh ha te még egyszer ránk mosolyoghatnál,

Ha visszajöhetnél!!

- Ne felejtsd el akkor, hogy nyiltára e sír

Úgy néz vissza váddal,

El ne felejtsd akkor, ezt a szegény sírt itt

Beszórni virággal!

Gyújtsatok fényt akkor az Endrődi sírján

Abból a sugárból,

Mely megújult fénnyel, mi magyar jövőnkből

Majd újra kilángol!...

- Oh ha ez a csillag síri éjszakáját

Egyszer beragyogná:

Haló porában is megváltanánk vele

Örökre boldoggá!

- Én hiszek ez áldott, e szent jövendőben,

Hazám, hiszek benned.

Hiszem, hogy a mások vétke miatt nem kell

Soká vezekelned...

Csapkodj föl e sírnál magasra, magasra,

Hitem lobogása,

Érezze meg ő is: a mi bánatunknak

Lesz vigasztalása,

Lesz vigasztalása!!

(* Tompa M. keserű kifakadása. Sz. M.)

Forrás: Budapesti Szemle 625. sz. 1929.