1.
Pusztulj el Júdásként, Firenze,
Korok sötétjébe merülj!
Szerelmem óráján feledlek,
Halálom óráján kerülj!
O, Bella, gúnynak tárgya vagy ma,
Elvesztegetted bájaid!
Koporsó-éjedben rohadva
Torzultak el vonásaid!
Autómobiljaid robognak,
Nézem a torz, új házakat,
Az össz-európai pornak
Te magad adtad el magad!
Biciklik csöngetnek a téren,
Ahol a szent elhamvadott,
Hol Vinci kutatott az éjben,
Beato kéket álmodott.
Mediciek nyugalmát dúlva,
Liliomaid taposod,
Nem támaszthat fel téged újra
Poros, zsibongó piacod!
Orrhangú nép tereferéje,
Sokszintes bánat, templomok,
Holt rózsaszag - merülj el végre!
Tisztítsanak meg új korok!
1909. május-június
2.
Firenze, írisz gyönge kelyhe;
Kiért egész napokon át,
Reménytelen vággyal betelve,
Szívtam be Cascinéd porát.
Oly édes képtelen reményem:
Álmodni, élni is veled;
Már vénülő szivemmel érzem
Ősi varázsodat s heved...
De mégis el kell tőled válnom,
És messzi-messzi tájakon
Füstszínü íriszed - az álmom -
Átfénylik ifjúságomon.
1909. június
3.
Múlhatatlan vágyaimmal
Lelkemet telítve most,
Füstös írisz gyönge szirma
Áraszt édes illatot,
És vitorlám vízre lökve,
Széllel hajszol engemet,
S ha megunta már, örökre
Esti égbe eltemet,
És ha izzó esti kéknek
Magamat megadtam én,
Elterel - a kékbe kéket -
Tengere hullámaként.
1909. június
4.
Perzseli naphevitett köved
Láza tekintetemet,
Látom: a füstszinü íriszek
Lángja a légbe lebeg.
Búslakodás, fura ária,
Jól betanultalak itt!
Égszin egedbe, Itália,
Lelkemnek éje tekint.
1909. június
5.
Hamis ablakok éjszinü égen,
Villanyfényben a vén palota.
Átmegy ő - csupa csipke az éke
Meg az arca sötét mosolya.
Ám a bortól a szem zavaros ma,
S ereimbe lobot vet a vér...
Mit daloljak ma este, signora,
Az ön édesebb álmaiért?
1909. június
6.
A firenzei délidőben
Még inkább kiürül szivem:
Némák a templomok, s a zöldben
Minden virág örömtelen.
Őrizd érzéseid, vigyázva
Művész-hazugságaidat:
Csak lenge csolnakukba szállva
Hagyhatod el világodat!
1909. május 17.
7.
Toszkán völgyek királya:
Fölszáll az esti lágy meleg
Kéményfüst-kék szinün...
És bőregérként lámpa-
Lángok között kereng-kereng
Az oszlopok körül...
És ím a völgyeken már
Fényeknek ezre gyúl,
S kirakatokban immár
Kő csillan válaszul,
S a városra borulnak
Kék árnnyal a hegyek,
S signoráknak dalolnak
Canzonét a terek...
Füstöl porlepte írisz,
S a serlegben felhabzanak
A Krisztus Könnyei...
Táncolj csak, énekelj is,
Firenze, áruló ki vagy,
Perzselnek rózsaszirmaid!...
Őrjítsd meg canzonéddel
Szerelmes szívemet,
S elvéve álmom éjjel,
Gitárod félretedd,
És könnyed eltitkolva,
Csak rázz csörgődobot!
Üres sikátorokban
Daloljon bánatod...
(1909. aug.)
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése