Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.
Fejed borzongva, fázva
s illattalan lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a
lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer
egy kéz… S mosta letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan,
és szárad is már görbe,
mint egy piciny púposnak
gerince, és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt
és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.
Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója!
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 34. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése