Sokrendbeli nép vagyon ez világban,
Kik vannak Istennek hivataljába,
Külom-külömbképpen ő malasztjában,
Kiki hivön eljárjon ő
dolgában.
Én mast szóllok csak vitézlő dolgokról,
Jelösben végvárakban lakozókról,
Az Isten adatott malasztjokról,
Pogánokval gyakor harczolásokról.
Bátor szível az vitézséghöz vannak,
Ha ellenségöt hallnak, megvidulnak,
Gyorsan ő jó lovakra felfordulnak,
Az ellenségnek hamar arczul állnak.
Erősen vívnak, szerencsát késértek,
Kik közzülökmeghalnak, sebesülnek,
Kik közzülök örök rabságban esnek,
Ki nem valtozhatnak, ők gyötrettetnek.
Soknak marad hazól szegin rvájok,
Nemzetségök jajgatnak, atyjok, anyjok,
Mivel kiválthatnák nincsen morhájok
Csak ohitva koldulnak nyavályások.
Terekeken ha diadalmat vesznek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Örülnek, vigadnak az nyereségnek,
Mentől inkább annak tisztösségének.
Jó leginyök vitézök végházakban,
Vannak gyakran terekkel bajvívásban,
Az körösztyény hitért gyakor harczokban,
És jó hírért, névért sok országokban.
Ez esztendőbenmel dolog történék,
Kit ha hallanátok megbészéllenék,
Holloközben egy jámbor vitéz lakik,
Hogy kit hívnak az jó Kapitán Györgynek.
Nám Szondában egy híres terök vala,
Hubiár aga ki jó vitéz vala,
Egy rabért ketten öszvevesztek vala,
Kit Hubiár hitire kikért vala.
De kapitán őt hitetlennek irá,
Kit ha akarna, ő vele megvívna,
Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá,
Véle megvívna, valahol akarná.
Ennek helyét Buják alatt választák,
Szent Lőrincznek napját ők erre hagyák,
Vitézök ezön sokan vigadának,
Halát adának, Istenben bízának.
Az jó Kapitán könyörög urának,
Im az vitéz jkó Losonczy Istvánnak,
Szabadságot adna bajviadalnak,
Az nemes úr így szólla Kapitánnak:
„Kérésödet ebből én meghallanám,
Szabadságod én tenéköd megadnám,
Ha királnak méltóságát nem tudnám,
Mert ez áll ő felsége méltóságán.
Kapitán György ezen való búvában,
Jó Losonczyt elhagyá haragjában,
Jó Gróf Miklósnak könyörög dolgában,
Ott es semmi nem kele ő dolgában.
Az jó királhoz siete, könyörge,
Ebebn az jó királ néki engede,
Erre kele szeginnek sok költsége,
Azzal sem gondol, vagyon nagy öröme.
Siete, lőn Bátori György szolgája,
Nemes urfi azon igen vigada,
Az bajviadalra nagy gondot ada,
Vitézlő barátinak elirata.
Sok jó leginynyel Losonczy eljuta,
Az vitéz Bebek György szép szerrel juta,
Vitéz Balassi János és eljuta,
Az jó Zay Ferencz es juta.
Az jó Zoltai István es ott vala,
Negyedfélszáz lóval ők gyűltek vala,
Az napra Bukákba legyűltek vala,
Az vitéz Kapitán György örül vala.
Bajviadalhoz hamar felkészüle,
Csak az jó Istennek ő ott könyörge,
Meggyovónék mindönt ő megkövete,
Az urvacsoráját ő hozzávevé.
Az öltözést mint ők régen végezték,
Egy pánczélba, kuracsimba öltözék,
Két hegyös tőrét, hancsárát felköték,
Botával, paizsával felülteték.
Csuda szép sereggel kiindulának,
Buják alatt egy szép rétre jutának.
Az urfiak szép öltözve valának,
Ott mely vigan, nagy szépen jargalának.
Az vitéz Hubiár aga, eljuta,
Szép öltözve, nagy szép szerrel ő vala,
Az Hatvantól Amhát aga ott vala,
Ugyanonnan Gyafer aga ott vala.
Pispekségből Váczból az Csirkin aga,
Szondából ott vala Turszon vajvoda,
Ezökkel négyszáz terek szép nép vala,
Buják alá az rétre juttak vala.
Itt közöttök igen szép víz foly vala,
Szép seregök kétfelől állnak vala,
Úrfiakat terekek csudálják vala,
Ő nevöket szépön kérdőzik vala.
Tanácskozván ők zálagot adának,
Hogy valamely párttul ne csalatnának,
Onnat Deli Csetőt, Deli Huszaint,
Innet Hanvai Albertot, Toldi Jánost.
Az viadal helre igazlátokat,
Adák Jánosi Pált, Zoltai Istvánt,
Eskodán Harán basát Deli Málkucsot,
Kik ezök közt hogy lássanak igazat.
Nám ez köztök ott elvégezve vala,
Az bajviadal melyiknek állana,
Bajvívó társa hogy ott meg nem halna
Hírével, nevével őt élni hadná.
György az vizön szépen által nyomtata
Hubiár es eleibe nyomtata,
Az két kopja ott szépen öszvehajla,
György kopjája ló nyakában elromla.
Elvégezve vala ló ne sértetnék,
De ez csak az szerencsétől történék,
Hubiár kopjája el nem törheték,
Kapitánnak fején végre eltörék.
Viadalt ők hegyös tőrrel kezdének,
Nagy erős viadalt ők ott tevének,
György köszönheti az vak szerencsének,
Egy seb esék ott jobb keze fejének.
Rajta vitéznek nem vala öröme,
Mert az markát elfolyá piros vére,
Ő kezéből kiesék hegyös tőre,
Meg az másik hegyös tőrt el-kivevé,.
Gyorsan azt es ü kezéből elejté,
Meg az buzgánt ragadá, elővevé,
Azzal sokáig veré, megszédíté,
Végre azt es ő kezéből elejté.
Nagy hamar szép hangyárát kiragadá,
Azzal es az terekkel igen víva,
Vitézi orczáján es nagy seb vala,
Orczáját, kezét vér béfolta vala.
Ezt az igazlátok láták, szóllanak:
Viadaljokban ök megállanának,
Rácz Jánost es hamar odabocsáták,
Az szörzésnek állának, lassodának.
Ketten egymástul ők búcsut vevének,
Seregökhöz ők nagy vígan menének,
Fegyverökből szépön levetkőzének,
Az Istennek nagy hálaadást tőnek.
Bajviadaljok lőn nagy dicséretben,
Az Hubiár evölt be az seregbe:
„Mire sebösöle lovam igyönkben,
Lám nem vala köztönk ez az szörzésben?”
Az vitézök felelének, szóllának:
„Ne alitsja azt ő akaratjának,
De az szerencsének ű járásának,
Ha lovad meghal, helyébe mást adnak!”
Jámbor vitéz ez beszédnek megálla,
Terek sereg Szondába vígan szálla,
Jó Bátori György Bujákba bészálla,
Urakval, vitézekvel ott vigada.
Vitézök erről mind példát vehetnek,
Bajviadalba mikoron ti mentök,
Sok fegyver ne legyen ti reménségtök,
Csak az egy Istenhöz remenködjetök.
Jól meghallhattátok az ó törvénben,
Dávid Góliáttal mint járt igyében,
Felöltözék Saul királ fegyverében,
Abban nem bizék, lön levetkezösben.
Az Úristennek bizék hatalmába,
Csak öt követ bévete ő taslyába,
Csavaritóparittyát vőn ujjába,
Az Goliát vala mind talpig vasba.
Dávid szömbe juta az nagy embörvel,
Parittyából hagyita egy k9s küvel,
Homlokon találá, elesék evvel,
Fejét vevé ott önön fegyverével.
Azért vitézök Dávid ti példátok,
Ha nagy szeretetvel istenben biztok,
Minden igyetökben bizon jól jártok,
Halál után véle egyött vigadtok.
Látom urak vattok már egyességbe,
Magyarok vattok ti nagy szeretetbe,
Kik volnának hozzátok gyölöségbe,
Az szentlélök téritse közitökbe.
Itt segéll meg az isten igyetökbe,
Szeretettel ha vivtok igaz hitbe,
Ne bizjatok sok idegön istenbe,
Csak azt szent háromságba egy istenben.
Az vitézlő népet ti szeressétök,
Isten adományát vélök közljétök,
Körületök csácsogoknak ne higyjetök,
Üket éröttök hátra se vessétök.
Régön hallottam köztetök olyakat,
Asztáltoknál étetitök csúftokat,
Vélök tartjátok az ti tanácstokat,
Ott künn koplaltatátok jó szolgákat.
Oh mikoron veszödelmét halljátok,
Pogán miatt nagy fogságban tudjátok,
Bolondul elveszött, ti azt valljátok,
Keves somma pinzzel meg sem váltjátok.
Lám, ha terek fejet, foglyot mutatnak,
Csak egyször borotokba innya adnak,
És az mellett mondjátok nagy jámbornak,
Hijú erszénynyel eltérnek, fohászkodnak.
Szeressétök sok jóval vitézöket,
Ugy győzhettök mindön ellenségöket,
És vallhattok vélök tisztösségöket,
Földetökben békével éltötöket.
Ezt ki szörzé most vajuszik Kassában,
Nevét megtalálják versfolyásában,
Ő beirá ezör hatodfél-százban,
Bánkodik, hogy kevis pinz ü taslyába.
Forrás: A régi magyar
költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 61-66. old. – Bp.,
1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése