Siralmas nékem
Idegen földön
Már megnyomorodnom;
Szivem meghervadt
Nagy bánat miatt,
Nincs már hová fognom.
Laktam földemrül,
Szép szerelmemrül
Mikor gondolkod(om),
Jutván eszemben:
Ott én mint éltem!
Könyveimet hullatom.
Mint a szarvas-fi
Anyja után ri,
Ha tűle eltévedt:
Szívem úgy hal, vész,
Halálra már kész,
Hogy oda nem mehet.
Már ha nem látom,
Bár csak hallanom
Adná isten űtet,
Ki velem együtt
Sok szerelmet tűrt, -
Vennék még is kedvet.
De igen ritkán
És bizontalan
Hírt felőle hallok:
Akkor sem mertem
Űtet kérdeznem, -
Mint rab csak hallgatok.
Ki miatt kedvem
Szintén oly nekem
Mint nap az esőben,
Vagy mint a zöld ág,
Ki hamar elagg
Téli rút üdőben.
Vagyok már szinte’
Özvegy gerlicze,
Szomorú én éltem,
Nem kell arany láncz,
Sem penig víg táncz,
Nincs semmihez kedvem.
Felejtett árva
Itt mint pusztában
Csak remete módra
Tengek, nem élek,
Lenni sem lélek,
Miért jutottam búra.
Ti mezők, hegyek,
Berkek, szép völgyek
Kiben gyakran jártam,
Szép szelid vadat,
Hangos madarat
Ott hallottam, láttam:
Isten hozzátok
S adja! rajtatok
Az avagy örvendjen,
Az (a) ki akkor
Engem szeretett,
Mostan se feledjen.
Forrás: A régi magyar
költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 73. old. – Bp.,
1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése