Már borzolják a szellők,
ébresztik, csiklandozzák, -
mocorog is a vén hegy,
nyújtózik, dolgához lát.
Nedveket noszogat szét
tetszhalott, nyurga fákba,
bokrok avar-alomját
ibolyával kihányja.
Ibolya nyit fehéren
a roncs-présház farában, -
anyám ültette egyszer,
talán még lánykorában.
Földajkálta magának,
tulajdon gyermekének –
Most fehér ibolyával
parádéz az egész hegy.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 38. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése