Bár holtra metszé kertész görbe kése,
még édesíti a fanyar szobát,
s a hűs homályon úgy remeg tovább
illatja, mint halk húrok reszketése.
Ám olykor egy-egy függöny rezegése
a lila fürtön arany fényt dob át,
s felgyújtja, mint egy nagy kevély opált,
melynek szikrázva szédít szívverése.
Óh én szerelmem, kit sok ferde kés
már halni vágott: bú és szenvedés,
óh édes emlék, te is így jelensz meg:
olykor: sóhajtó illat, hűs zene,
és olykor: tágra nyílt opál szeme
egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek…
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 40-41. old. – Népművelési Propaganda Iroda
1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése