Gyetvai Pál (20. sz.): szavak

 
Én a szavak szerelmese vagyok!
A szálló, színes, szűz, szent szavaké…
S most velük üzenem Néked, hogy szeretlek,
Hogy rabja lettem a két szép szemednek,
Mint a tiszavirág a tűnő tavaszé.

Építnék szavakból pompázó palotát
Csábosan csillogót, meseszépet
Varázsos várkastélyt, tornyos tündérlakot,
Kék égen szikrázó színarany napot
S mint kevély király kínálnám fel Néked.

Vagy vad vihart, zúgó zivatart formálnak
És vinnélek véle messze-messze…
Hol hullámok mormolnak méla muzsikát,
Vérvörös virágok fűtik az éjszakát,
Egy trópusi-tikkadt szerelemszigetre.

És ha vágyam szavakba önteném
Alélt ajkad csupa csóktól égne,
Remegő rímeknek selymes simítása
Szunnyadó szívedet lobbantaná lángra,
Ha szilaj szavaim szédült szele érne.

Én a szavak szerelmes vagyok
Szeretem őket és bennük élek,
De mégis kicsikém,ha tán azt kívánnád;
Hagyjam ott szavaim színes, szép világát…
Még a szavakat is megtagadnám érted!...

Forrás: A Holnap. Fiatal  Írók Szépirodalmi Lapja. I. évf. 2. sz. Budapest, 1938.