Maros László (1918-1977): Számtalan ember…

Számtalan embernek
szám a kenyere,
Mindig számolásra
áll a tenyere.
Mindenütt számol,
bármikor bárhol
Rohan a Mámor,
ő számot… ő számol…

Számtalan ember,
ha eljön a Vágy,
sötét az éjjel
és fehér az ágy.
S az erekben
lobog a tűz,
mely egy nőt
a karjaiba űz,
ki ajkát nyujtja,
vajon mit kiván:
„Hát nem érzed,
csókra vár a szám!”
-    -    -    -
Felpattan, mint a villám,
rohan, száguld végig az utcán.
Azt hinnéd megőrült talán
S egy agybanyilalló szó csupán
a szám… a szám…

Számtalan embernek,
ha az élet tovaszáll,
örök emléke a temetőben áll.
Ötödik sír az egyes parcellán,
Két négytagú évszám a fejfán.
Ennél nincs is megnyugtatóbb talán,
mert ez is szám…. mert ez is szám...

Forrás: A Holnap. Fiatal  Írók Szépirodalmi Lapja. I. évf. 1. sz. Budapest, 1938. április