2020. jún. 16.

Hegedüs Zoltán (1912-1989): A mult tavasz vizeiből


Megint tavasz, a gyors, habos vizek

örvénye nyugtalan kering,

nagy sodrából sötét partjára ülnek

fáradt emlékeink.

 

Ó, március, lobogva gyúl eged

s száll édes illatod,

a nap a város tört cserepein

aranyként vet lobot.

A zsenge fűnek íze bújt

ajkunkra és a szélben

Petőfi hangja zúg megint,

s a költőben a szégyen.

A kölyök szél fénylő pirosra

fújja a lágy rügyet,

a nőkkel játszik, s a szoknyájuk lebegve

viszi szép pille testüket.

zsibongva a fák közt felrepül

egy buksi gyerekcsapat.

A mult tavasz vizeiből

Így száll a mély iszap:

 

A nyúzott test üvölt s a patkány

rágja a haldoklók sebét,

a szél motozza torz halottainkat,

mint ringyó kedvesét.

Mult márciusok sötét napjain

a halált mutattad nekem,

félelmek mélyén bújtam, vad kezekben

s szuronyra tűzve életem.

Pokolban zúgtál és a vér szagát

hordtad az árkok mélyein

s a dúlt mezőn, hol álmaink mögé

vonítni járt a kín.

És hallgatott a nép, s lapult,

ha már a szolgaság se fáj,

csak nehéz sár voltunk egedben

s halálunk rút halál.

Szemünkből égő szégyenét

lágyan kimossa majd a szél…

s a süppedő romok mögül

a béke visszatér.

 

És egyszerre megint öröm lesz fáradt

szememnek ez a világ,

ki láttam, hogy törtek derékba a fáradt,

ifjú katonák,

láttam a nép mezítlen, szörnyű vázát,

a nyirkos csontokat,

s most oly jó, hogy a szél kapkodja, lányok,

vidám szoknyáitokat!

 

Forrás: Pesti Kalendárium 1947.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése