2020. jún. 16.

Komlós Aladár (1892-1980): Állatok


A vásárban gyerekkoromban

bárányt vett egyszer az apám.

Éjjelre a konyhába tettük.

Én aztán egész éjszakán

hallgattam a szomszéd szobában,

mily sírva béget ott szegény.

Hogy tud sírni egy ilyen állat!

Mintha a roppant földtekén

tenyésző tárgyak és a bolygók,

mik az ürben keringenek,

és mind az állatok s a dolgok,

az éj s a föld is, mindenek,

miknek az ős teremtés óta

nem jött még a szájukra szó:

mintha most el akarnák sírni,

ami csak van sírnivaló,

mintha torkán nem is egy állat,

de a világ zokogna fel.

Hogy tud sírni egy ilyen állat!

Csak hajnaltájt aludtam el.

 

Reggel mindjárt hozzáfutottam.

Fénylő csészék alatt nyugodtan

a bárány ott állt megkötözve

az ágy lábánál, s a cicánk

az ablakban ült mosakodva.

Közömbösen nézett reánk,

rám s az állatra. Elmerülve

nyalogatta a talpait.

Felőle sírhatott a bárány,

a világ ős fájdalmait

sírhatta, - ő annyit tudott csak,

hogy a napfény ma jó meleg.

Bámészom, szótlan néztük egymást,

két állat és egy kisgyerek.

 

Forrás: Pesti Kalendárium 1947.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése