2020. jún. 16.

Heltai Jenő: Vén pad


Kis tér Budán. Parányi, régi házak,

Titkot fedő kapuk, rejtelmes ablakok,

Melyek sosem törődnek azzal,

Ami a téren történik. Mi is

Történhet itt az eldugott terecskén,

A déli nap tüzében álmosan

Ahol nem jár se autóbusz, se autó,

Se villamos!... Tán a madár se!

A déli nap tüzében álmosan

Ásít a tér. Hársfái bólogatnak

Megbízható örök helyeslők

Egy tépelődő, fölkavart világban.

Mint lomha, nagy kérődzők állnak és

Közömbös lombjukat kinyujtják

Egy-egy ütött-kopott vén pad fölé,

Amely – unatkozó, elkorhadt naplopó –

Fásultan üldögél mohos tövükben.

 

Négy ócska pad. Egyforma mind a négy.

Oly szürke, puritán, zord, mintha testét

Sohase frissítette volna festék

Újtavasz-ízű üde zöldje.

Merev négy lába bésüppedt a földbe,

Félválla ferde, búsan lóg alá,

Mint hogyha roskadozva hordaná

A keserű emlékek szörnyű terhét.

Szú és idő lukat rágott bele,

Betűt hasított húsába a bicska,

Évszámot és nevet, szívet, nyilat…

Itt ültek együtt Jancsi és Juliska,

Itt csókolóztak, álmodozva ébren,

Ezerkilencszázhúsz szeptemberében.

 

Most egy magányos ember jön. Megáll.

Körülnéz. És leül a padra.

Nagyot lélekzik, leveszi kalapját.

Magányos ember, csöndes öregúr,

Haján az elszállt esztendők ezüstje.

Szivarra gyujt. Másodszor is körülnéz.

Kis tér Budán. Most jár először itt…?

Titkot fedő kapuk, rejtelmes ablakok,

Mindent helyeslő hársfák, vén padok…

Hol látta ezt? Parányi házak,

Kis tér Budán… Most jár először itt?

A ferdevállú pad… valami emlék

Ébred szívében… minden ismerős itt.

Nem tévedés. Nem. Járt már erre nemrég…

Nemrég? Mikor? Lassan jut csak eszébe,

Mikor? Hát nemrég! Nemrég! Ötven éve.

Most tudja. Ötven évvel ezelőtt

Ült itt először ezen a padon.

 

Akkor húszéves volt. (Ő volt húsz éves,

A pad, a pad vén pad volt akkor is már!)

Ő volt húszéves! Egy leányra várt,

Várt-várt soká. Soká? Egy óra sok?

A hónap és az év sok? Ötven év sok?

Várt-várt soká. A lány még ma se jött el.

Pedig, hogy eljön, százszor is ígérte.

Hogy megbeszéltek mindent pontosan!

Kis tér Budán, parányi régi házak…

Titokfedő kapuk, rejtelmes ablakok,

Melyek sosem törődnek azzal,

Ami a téren történik… A téren

Semmi se történt. Nem jött el a lány…

Az öregúr körülnéz. Messziről

Valami zajt hall. Lépések kopognak.

Halk, könnyű léptek, koppanó cipőcske…

Most jön talán?

 

Forrás: Pesti Kalendárium 1947.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése