I.
Kinyíltak a rózsák,
megeredt a seb,
véres világ virult:
nem lett kedvesebb.
Kék ibolya-illat,
karikás szemek,
reménykedve néztem:
nem lett kedvesebb.
Hófehér hóvirág,
ember, emberebb,
dideregtem, fáztam:
mégis kedvesebb!
II.
Isten magánya lehet ilyen boldog,
mint számomra ez a koldus közösség, -
kit pórázáról a vágy már eloldott,
annak a nép kiterjesz6tett erősség,
csillagvilág, melynek ragyogó rendjét,
mint otthona szelid törvényét, féli…
Szaporítom milliók végtelenjét
s a végtelen sorsomat velem éli.
Forrás: Pesti Kalendárium 1947.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése