Negyvenen voltunk osztálytársak, a nyolcadik gimnáziumba jártunk, csaknem ötven évvel ezelőtt. Szerettük a hazát, tiszteltük a királyt, az igazgatónkat és tanárainkat. Tanultunk történelmet, irodalmat és latin nyelvet, a világot tanulmányaink alapján ítéltük meg. Hittünk barátságban, szerelemben, igazságban. A tényeket lemértük, nem hagytuk, hogy túlságosan zavarjanak bennünket. Ezért még ma is szinte csak humoros esetnek tűnik fel néhány emlékem, mint például annak a pofonnak a története, melyest az egyik osztálytársam adott a másiknak, Erős Balázs a Gerebennek.
Gerebennel röviden végezhetek. Ő közepes tanuló volt, szürke egyéniség, semmi több. Erős Balázsról már el kell mondanom, hogy ő volt az intézet legerősebb diákja. (Később híres atléta lett belőle.) Az ő testi ereje, ahogy mondani szokták,a csodával volt határos. Csupa izom volt a teste, de még az az agyon torzított, sovány, ideges arca is, annak bőrén is átütköztek az izomszalagok. Csodálatos volt az ereje azért, mert ruhában nem látszott meg rajta, meg azért is, mert a termete nem volt nagy, a testsúlya nem lehetett több hatvan és egynéhány kilónál. Így azután szörnyű meglepetés is volt az ereje azoknak, akiknek valami összeütközésük támadt vele.
Persze, ha levetkőzött a tornateremben, akkor, hogy úgy mondjam, elárulta magát. (Mert addig mintha a gyámoltalant szimulálta volna.) Ujjatlan trikójában szinte a testi erő bronzszobrává vált. Hogy más adatot ne mondjak, félkarral a magasba lökte a vasrúdból és két gombból álló súlyzót.
Az ilyen vaderős emberekről azt szokták mondani, hogy: olyan szelíd, mint a bárány. Hát ez az Erős Balázs eléggé farkas volt, csak éppen az iskolában nem mutathatta meg farkas voltát, mert senki sem mert vele szembeszállni. Különben is tilos volt a verekedés az iskolában. Ezt azonban nem tekintettük verekedésnek, csupán perpatvarnak. Ha az ilyen nyeretlenek komédiája valami árulkodás által tudomására jutott Dankó tanár úrnak, az osztályfőnökünknek, a tettesek szigorú büntetésben részesültek: a tanár úr beírta az osztálykönyvbe és azon felül bezárásra ítélte őket, azaz egy órától kettőig az iskolában kellett maradniok.
Természetes, hogy Erős Balázs volt a diákok eszményképe. Ősállati természetes hajlamaink szerint Petőfinél, Galileinél és Gaussnál is többre becsültük őt, legföljebb Batu kánnal nem állta volna az összehasonlítást, aki erkölcsi fölényben volt Erős Balázzsal szemben, mivel hogy ő nemcsak a birkózásnak, hanem sokkal komolyabb dolgoknak is hőse lehetett, nem félvén sem osztálykönyvtől, sem bezáratástól.
Erős Balázs aztán egyszer mégis csak pofonütött valakit, éppen a szürke Gerebent. Összekoccantak, eriggy a fenébe, köpte oda Erős a Gerebennek, az nem ment, hanem, bizakodva a maga gyengeségében, visszafelelt: Ne szemtelenkedj velem! Erre Erős: Eriggy, mert képen váglak. Gereben: Azt szeretném látni, te… te paraszt! Erre megkapta a pofont. Nem nagyot, mert Erős dühre gyulladt ugyan, meg is lendült hevesen a karja, de hirtelen fékezte magát és éppen csak ráillesztette a tenyerét a Gereben képére.
Ennek a ráillesztésnek persze túlságos következményei lettek. A puha, lányos, különben termetes Gereben képe hamarosan megdagadt. Mintha egyhetes foggyökérgyulladása lett volna, úgy dagadt be még a szeme is, hogy alig látszott. Gereben eltorzult és olyan ijedtséget keltett bennünk a látása, hogy alig tudtuk a röhögésünket elfojtani. Már a pofon után mindjárt, Gereben megrendülten állt, hallgatott, és tapogatni kezdte az arcát. Később zsebkendőt vett elő és azzal takargatta magát, majd leült a padba és magába süppedt. Erős Balázs nyugodtan elfordult tőle és beszélgetett a hozzá közelállókkal, még csak nem is a pofonról.
Ezzel az ügy talán be is fejeződhetett volna. Nem hittük, hogy Gereben följelentést tesz a pofon miatt. Legföljebb attól tartottunk, hogy valamelyik tanár meglátja majd a dagadt ábrázatot és megkérdezi Gerebent, mi baja van. De még erre az eshetőségre gondolva is bizonyosra vettük, hogy Gereben gyökérgyulladást vagy cúgot hazudik majd.
A pofon tízperces szünetben történt. Utána Ormai tanár úr órája következett. Ő nem vett észre semmit, mennyiségtant tanított és a számok világából annyira sohasem lépett ki, hogy valamelyikünket jól megnézett volna. De jött a történelemóra, belépett Dankó tanár úr, az osztályfőnök. Mindnyájan izgalomba estünk és vártuk, hogy mi történik, illetve történik-e valami egyáltalában.
Mikor a tanár intett, hogy leülhetünk, Gereben állva maradt, sőt fölemelte a kezét, nyújtotta a két ujját, hogy szólni akar.
- No, mi az? – vetette feléje a kérdést a tanár úr, de még úgy, hogy rá sem nézett.
Dankó tanár úr különös ember volt, szóval olyan, amilyen az emberek legtöbbje. Mi is különös érzéssel viseltettünk iránta: szerettük is, nem is, dicsértük és csúfoltuk, nem féltünk tőle, de féltettük a világszemléletünket. Mert már régen észrevettük, hogy Dankó tanár úrnak minden szavát, esetleg még Mátyás királyról való véleményét is mellékkörülmények határozzák meg. Már hogy mit szól hozzá az igazgató, a főigazgató, a miniszter (úr őnagyméltósága), a tanári kar, a közfelfogás, mit mondanak az előkelő családból való tanulók szülei, például a Gereben papája, vagy hoz-e megint potya színházjegyeket az Erős Balázs, akinek a mamája híres színésznő.
Valójában már el is árultam, hogy a pofonügy az osztályfőnöki elbírálás szempontjából igen bonyolult volt, éppen a mellékkörülményei miatt. De hát hiába, már elhangzott a kérdés, hogy: no, mi az?
- Tanár úr kérem, az Erős Balázs pofonütött.
Dankó tanár úr hallott, látott és értett mindent. De hirtelenében nem tudta, mit tegyen. Mi az igazságos, mi a helyes, mi a célszerű, de mégis mi a lehetséges! Ezt kérdezte hát:
- Micsoda-a?
Gereben újra megtette a följelentést. A tanár út állt, szétnézett rajtunk és várt. Azután nézte a Gereben dagadt képét és gondolkozott. Egyelőre többet nem tudott mondani:
- Úgy!
Nyert egy kis haladékot. De még várt, újra szétnézett rajtunk.
- És miért követte el Erős ezt a durvaságot?
- Összeszólalkoztunk, ő megsértett, erre visszafeleltem neki és ő pofonütött.
- Ez volt minden?
- Igenis.
- Há-át…
A tanár úr megint szünetet tartott. Minket majd fölvetett az izgalom. Mi lesz itt? Lehetséges-e igazságot nem szolgáltatni Gerebennek, ha már panaszt tett? De jaj, Dankó tanár úrról van szó, elítéli-e Erős Balázst? Elítéli, az bizonyos, de mire? Általában milyen szavakat intéz hozzá, no, mondja már ki!
És Dankó tanár úr ítélkezett. Szemrebbenés nélkül és elszántan, mintegy hősiesen vágta ki:
- No, ha Erős olyan durva volt, hogy Gerebent pofonütötte, és ezennel felhatalmazom Gerebent, hogy óra után üsse őt vissza. De úgy, hogy a szeme szikrákat szórjon.
Elámultunk. Csaknem megfagyott bennünk a vér a távoli élet ez érintésére. De fiatalok voltunk és makkegészségesek. Csakhamar magunkhoz tértünk és olyan röhögés robbant ki az osztályból, hogy még a falak is rengtek. Legjobban Erős Balázst, az ő vasizmait rázta a röhögés. Még Gereben is mosolygott, bár fanyarul.
A tanár úr most már elpirult. Elővette a noteszét és szólt:
- Felelni fog Battlay.
Forrás: Pesti Kalendárium 1947.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése