Zöld réten döng a barna futball,
- különös dzsungeli zene -
eget ár s földre-földre huppan,
gyermekkorból hős izenet.
S akik rúgják, ugyanazok:
száguldozók és daliásak,
teltcombú, fürge kamaszok,
virágai az ifjúságnak.
Valaha én is így loholtam
egy vakmerő gólhelyzetért,
s ha ellenfelem utolért,
fejem csapdostam elomoltan.
Egy roppant meccsre készülődtem,
melyet talán Uruguay
népével vívunk a mezőben
és győzni vagy halni muszáj!
De jaj, mi lett a csapatunkkal?
A Tornakertből vad vihar
szórt szét bennünket s oly hamar
lőn utcakölyköké a futball!
Most e döngés emlékezésbe ringat,
mely egyszersmind öröm és árva-kín,
s új ifjúság tülekedésein
keresem régi mozdulatainkat.
S mint Toldi vén lovában harc zajátul:
a régi tűz bennem is fellobog,
s szép passzaikra megfogyatkozott
combizmom össze-összerándul.
- Mindég lesz a nagyvárosok határán
egy-egy letarolt-gyepű rét,
hol hűvös alkonyati órán
hallani e mély dobzenét,
mely mérföldekről mágnesez magához
labdaéhes diákot és inast,
s egy-egy bolyongó, dérütött pasast,
ki eltűnődve dől a kapufához.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 193-195. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése