Két karommal tartalak a magasba,
mint hős a hősnőt régi filmeken,
mikor a hullámokból kiragadja...
... Nehéz szerepet oszt a sors nekem!
Mért is vagy béna, hogy kihullj karomból,
ha elgyengülnék pillanatra csak?
Ki él, míg minket néz, magára gondol.
Példák vagyunk. S én büszkén tartalak.
Gyermekként kóstolgattam csak jövőmet:
felkaplak s viszlek... - Ó, be könnyűnek
éreztelek... - S elköltve az előleg!
Ó, ifjúkor, te szétzúzott üveg!
Az ifjú azt hitte: erős e két kar,
s mint szív, könnyebb, ha öble megtelik.
Férfi képes csupán sajgó derékkal
is ifjúként cipelni terheit.
Kúszva, ha kell, mint lőtt honvéd a fronton,
nem ereszt el a kar, amely szeret.
Tépett zászlómat - versemet - kibontom:
olvassák, vallják és kövessenek.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 208-209. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése