A gát alatt a nagy tó színe holdas,
egy cuppanás, egy árny, egy loccsanás,
pufók hold fényinél egy villanó has,
elhibázott ugrás, vad farkcsapás.
A martban a menyhal már mélyen alszik
s köve alatt hízik a botikó;
az ingola álmában is csak úszik,
mint egy tengeralattjáró hajó.
Most már csak a pisztráng van ébren,
cuppogó, vad éhségtáncába kezd:
holdas felszínen, kékes vízfenéken
cikázik a sok vérespettyű test.
Hol vannak most a koronás kígyók?
alusznak valami mély sziklalyukban;
apró márnát s nagyfejű botikót
emésztenek telizabált hasukban.
Vajon hol bujkál Kaskötő Dani,
a vén vadorzó merre sátoroz?
csapdához készül vidra-rántani;
holdas vízháton halat szigonyoz.
Úgy-e holnap elindulunk, apu,
s megkeressük halcsontos kalibáját,
a Kuvaszónál, keserűlapu
között, hol nemrég utoljára látták?
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 189-190. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése