A csillagokkal tűzdelt kései
égboltozaton, mint a vadlibák,
vonulnak a gondok fellegei,
vad rossebek, tüzes istennyilák.
Mint egy fekete zászló, úgy lobog,
izzadt haja ravasz szemébe csüng -
"Csak a magunkén leszünk boldogok,
a tulajdon a mi becsületünk..."
A faluban az írás körbefut.
Ágál a múlt, a gond, a bosszúság.
Az asszonyok beteszik a kaput.
Őrt állanak a nagyszakállú fák.
Kigyulladnak az ereszek alatt
a paprikák piros füzérei.
Felhasogatják nagy nyugalmadat
a szenvedélyek metsző kései.
De mind gyérebben szólal a kuvik,
számvetések tisztító ősze ez.
A róka köd a hegyekbe búvik,
a jó remény anyámként ölbe vesz.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 207-208. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése