Mikor a széna illatába lágyan
a szilva is belévegyült:
- Hárfások jönnek, - mesélték a házban,
és minden jó elékerült.
Az ősz pompában állt. Teli gyümölccsel.
Cukros-rétest sütött anyám.
S míg én vitáztam egy merész tücsökkel
az őszi versek dallamán,
addig, akár a gerle olyan búgón,
ha izzítja fehér szívét,
megszólalt a hárfa a poros úton,
megsajdítva mindenkiét.
És ahogy jött a bokron, kerten által
a méla dal s a két olasz,
virág s az ég nagyot döbbent a házzal,
mint lány láttán a kis kamasz...
Hárfások, mily szép lenne mostan is,
ha eljönnétek még közénk
e korba, melyben minden hang hamis,
s pár órát együtt töltenénk!
Egy estét, mikor sárgán száll a Hold,
akár egy éhes,nagy darázs,
s idéznénk, ami szép és drága volt,
dalolva róluk, mint a hárs.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 186-187. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése