A zászló meg-meglobban
s futó felhőkkel játszik
a fürge, pajkos szellő.
Szemlátomást növekszik
a gesztenyefa lombja.
Virágok fürtje fénylik,
lobogva mint a gyertyák.
Szép a világ. Egy éve
a tizenhetes aknán
zsongott a boldog lárma.
Dobszó dübörgött, zengett,
és recsegtek a kürtök,
gyermekeink kacagtak
és habzó, szőke sor folyt.
Úttörők fehér inge
villant a lombok zöldjén
s az ácsolt asztaloknál
bányászok ültek körben.
Mellettem voltál, vállad
vállamhoz ért, karomba
kapaszkodtál erősen.
Kis árnyék hull közénk le -
a másnapi elválás.
S mégis azt mondtuk: szép ez
s ma is azt mondom: szép volt.
Egyéni életünket
a közösség melegje
fűtötte, fonta által.
Oroszlány egy család volt
s jó volt tagjának lenni -
leheverni a fűbe,
felhők futását nézni
és összemosolyogni,
koccintva, poharazva.
S ahogyan észrevétlen
lelopódzott az alkony
a fák közé, oly szép volt
együtt dalolni kürtök
érces hangjával, boldog
dobokkal zengni fennen,
hogy ÉLJEN A SZABADSÁG
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 203-204. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése