KATA
Katám a nagylány; ő már iskolás.
Ír, számol, olvas, mint a vízfolyás.
és kérdez, érdeklődik szüntelen,
már szűknek érzi a mesék világát,
foglalkoztatja minden tudományág:
természettan, földrajz, történelem.
A történelem jegyét őrzi teste:
45-ben gránátszilánk sebezte.
A ház kihalt körüle, apja távol,
de anyja elperelte a haláltól
s az éhséggel is perbeszállt: naponta
elszaladt egy tányér scsiért - a frontra.
Nagy mű születne, ha elmondanák
hős szíveteket, háborús anyák!
Katámba tán e hét-sovány hetek
oltották a gyűjtő természetet.
Gyümölcsöt, cukrot - kapjon bármit is,
mindenből tartalékol egy kicsit;
kinőtt ágyat, tört bábút félretétet:
Tegyük el, jó lesz az ő gyerekének.
Azt mondja, gyermekorvos lesz belőle.
Szőke, nyúlánk. Nyolcéves lesz jövőre.
JUTKA
Jutkám bizony nem volt a mai széplány,
mikor megszületett,
de később is csont-bőr volt; marharépán
neveltük föl: inflációs gyerek.
Hát ne dicsérjem népem hősi harcát,
látva Judit szépségét, telt kis arcát?
Ifjú korát tekintve, fellépését,
a családban ő a második költő,
de tehetségét nézve, ő az első, -
az igazság ez, és nem álszerénység.
Újpesten őrzött bűvös dobozából
anyjának - majd ha kéri - pénzt varázsol;
ha úgy tetszik, várat épít apának
s a csillagokból fűz gyöngysort magának...
Élénk, hamis - és roppant szemtelen,
különösen velem;
idegenek közt, társalogni mafla.
Azt mondják róla: szakasztott az apja.
ANDRÁS
Lángész lesz ez! - jövendölte nagyapja
András fiamról, nagy kerék fejéről.
A nők kedvence lesz! - ezt a szülésznő
jósolta meg, testének más helyéről.
De apja és nagyapja s bába - egy se
tud annyi színt, hogy méltóképp lefesse
vörösbejátszó bozontos haját,
szeplős kis orrát, kópé-mosolyát,
gyöngédségét, ragaszkodása lángját
s önérzetét, haragját, hogyha bántják.
Melléknév is ragadt rá: Puciné.
Ennek oka egynémely kombiné.
Elmondhatom, hisz akik neki varrnak,
úgyis tudják: ruhája holmi kis
babos, virágos ingvállat takargat,
s ajaj! kényesebb női holmit is.
Ruházatára nem lehet hiú
nagylányok közt az egy-szem kisfiú.
De hát ki bánja, hogy milyen színű,
milyen szabású a fehérnemű?
Ahol a munka babérja terem,
ott légy hiú majd, én kis emberem!
ZSUZSI
A tőlem származó költői művek
között Zsuzsánna a legsikerültebb,
a legművészibb, bár - mi tagadás -
nem tudatos mű; - spontán alkotás.
A szépen ívelt száj, sötét szemek,
a gömbölyű arc, napsütötte homlok,
a csöppnyi láb, keménykötésű combok, -
minden kis része egy-egy műremek.
S a részletek tökéletes aránya!
Dicsekvés vagy sem, - ő is apja lánya!
Persze még
nem láthatom tisztám a jellemét.
Kicsinyke ő még, rövid költemény.
Egyéves lesz november elsején.
LECKE
Könyv, táska, irka, tinta, - Kata ír.
Előttem is egy ív üres papír,
talán, talán ma már halad a munka...
- Te is leckét írsz? - jön évődve Jutka.
- Te is leckét írsz? - jön csipogva András.
(A családban ugyanis ő a kontrás.)
S most mindazt, amit ők kapnak, ha rosszul
viselkedtek, megadják kamatostul:
- Ha nem írsz, kapsz majd! Mehetsz a sarokba!
- Jól elverünk - fenyegetnek vihogva.
De megunnak hamar s egymásután
elvágtatnak új mulatság után.
Ketten maradtunk Katámmal. neki
tán számtanpéldákat kell költeni,
vagy megírni, hogy mit látott vasárnap
az állatkertben. Néha belefárad,
bámészkodik, ráncolja homlokát,
kocogtatja a tollszárral fogát.
Egy óra sem kell - és már felderült
képpel rakosgat s játszani megyen.
Utána nézek büszkén s irigyen:
No lám, a kis Mukk! Neki sikerült.
A SZAKMA
A szomszéd szobából áthallani:
játszik Juditka és Füzi Lali,
papást-mamást, - felnőttet játszanak.
Papa még alszik. mama kelteget:
- Most menj a gyárba és írj verseket!
Így képzeli Judit a gyárakat:
Sok ember ül ott, görnyed a papír
fölött s reggeltől estig verset ír.
Megállok az ajtóban s hallgatom.
De jó is volna, hogyha egy napon
nekem szólnának: - Híres megrekedt!
- Most menj a gyárba és írj verseket!
HAJNALI KARÉNEK
Meg se várja a felkelő napot,
Zsuzsi kezdi az első szólamot.
Előbb álmosan, halkan, panaszosan,
aztán egész szívvel, cifrázva hosszan.
Fölkelek érte, viszem Emmi mellé,
elcsöndesedik szépen anyja mellén,
a tejet nyögve, szuszogva nyeli,
ízlik a reggeli.
Utána rögtön jön a másik:
Andriska is ágyunkba mászik;
és mint az orkán,
süvölt nyomán két borzas kis boszorkány.
A kétszemélyes fekhely,
a hitvesi ágy megtelik gyerekkel.
Keres magának mind egy csöppnyi fészket
és felcsendül a hajnali karének:
Kossuth-nóta, úttörő induló.
A hangok, mint a hullámzó folyó,
rajta az ágy
vidám, zenés kirándulóhajó.
Ha ez nem ad boldogságot, mi ad?
Miféle képzelt veszélyek miatt
féltek hajóra szállni
hajadon lányok, nőtlen férfiak?
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 220-226. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése