Egyszer a bakkecske s róka forró nyárba'
Megszomjazván egy kút fenekére szálla.
Ott a jó friss vízzel szomjukat eloltva
Kijutni a kútból már szerettek volna.
Próbálták, hiába! Mond ekkor a róka:
„Ne félj, kecske pajtás, gondoskodom róla!
Állj fel, vesd a falnak a két első lábad,
Hajtsd le a két szarvad, görbítsd meg a hátad.
Akkor én terajtad, könnyedén kimászom,
S lenyújtva utánad felülről a lábom
Felhúzlak a kútból". - Megtette a kecske:
Sietett a róka, hogy magát kimentse,
De hogy jámbor társát szintén kisegítse,
Róka koma avval nem törődött mit se.
Kesergett a kecske, szidta, mint a bokrot,
De a róka a sok szitkon csak mosolygott,
S így szólt neki: „Annyi eszed, ha lett volna,
Ahány szőrszálból van szakállad csimbókja,
Meggondoltad volna, ha leszállsz a kútba,
Lesz-e módod onnan visszajutni újra?"
Semmibe se fogj, míg jól meg nem fontoltad,
Mi lesz vajon vége megkezdett dolgodnak.
(Forrás: Cimbora - Jó gyermekek képes hetilapja, I. évf., Szatmár,
1922. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése