A Múzsám messze van, mondhatni – és ezt
többen mondják – nem létezett sosem.
Ha volt: madárijesztő-rongyba bújt és
szőlőtőkék sakktábláján vigyázott.
Szilárdan lengett, szélnek ellenállva,
ha púposodott is – sosem hajolt meg.
S mikor csitult az orkán: újraéledt
s biztatni látszott: menj tovább, ne félj, hisz
amíg engem látsz, szőlőd nincs veszélyben.
Múzsám elhagyta rég a maszk-szabóság
rejtekhelyét, magas előkelőség
öltötte fel. Elege lett belőlem
s kevélyen elment. Most mandzsetta éppen:
cikáz, csutora-négyesnek vezényel.
Én más zenét többé nem hallgatok már.
***
Eljött pünkösdvasárnap s nincs remény, hogy
az égből tüzes nyelvek szállanak ránk.
Egy Jeremiás mégis megjelent és
megjelenté, hogy tűzből kevesebb lesz.
Nem látható a tűzből semmi, egy-két
füstbomba csak a Bigli utca sarkán.
A jól szabott s csinos fantaszta-banda
halált okoz s nem tudja, mit cselekszik.
Nem a mennyből – a mélyből száll e tűz föl,
nem lobbantotta, nem szította senki,
nem ismeri fűtő, vulkanológus.
Aki meglátja, nem kiált riasztva –
a vészmadarakban ki hisz manapság?
***
Kérded, miért hajózom
a létbizonytalanság
vizein, egy irányban?
A kismadár sértetlenül körözget,
mert messziről a lövést elhibázták
s a sörét-szórás túl tágan virágzott…
Mi, szárnytalan halandók,
mi is tizedelődünk,
nem ólom, hanem aljasság terít le,
nem jégesők, de szemreverések ölnek.
Ha súlyvesztés az élet:
megnézhetjük magunkat.
***
Nem győzöm edzőmet nógatni, hogy
a törülközőt dobja már be végre,
de ő nem hallja, mert a ring körül
soha színét se látták.
Lehet: ilyen furcsán akar megóvni
a vereségtől. Hogy rám, ostobára
viselhessen gondot s legyek bohóca:
egyensúlyban tart düh és hálaérzet
határán mindhalálig.
***
Én kész vagyok – mondom, de mire kész is?
Nem a halálra, melyben nem hiszek, sem
a gépies nyüzsgésre, mely az élet.
Nincs másik élet, nincs – ezt hajtogatná
a mindenség tökéletlen szülője.
A túlvilági lét kórházi éter,
mit gyógyulásban bízók belehelnek.
A túlvilági lét időbe bú és
időt eszik, hogy ámítása hosszú
legyen e földön. Kész vagyok – de így se
választhatok a jó s a rossz között, sem
a minden és a semmi közt, belátom.
Ím a Lepel: ha irgalmas – le nem hull.
(Ford.: Baranyi Ferenc)
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 221-223. old.)
