Fiam fia, ki jönni fogsz, hogy ismerd
Az atom életét, az ismeretlent,
S a csillagot, mely végzeted felett leng
És szemtől-szembe látod majd az istent,
Ki uj ruhába rejted a mezitlent
És zengő ég és rengő föld se rettent,
Lebirod a halált, a győzhetetlent
S örök tudásból versz szivedre pikkelyt;
Szivedbe vésd, ha ésszel fel nem éred:
Volt kor, midőn nem voltak emberek,
Volt kor, midőn az élet nem volt élet!
E hieroglifát, mely rádmered,
Nem ember irta, ki jövőbe néz:
Nagy ősöd hagyta rád: a Szenvedés!
Forrás: A Reggel VI. évf. 7. szám. Budapest, 1927.február 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése