Éppen olyan poétikus, mint a májusi orgona.
A tavasz tündéri gyermeke.
Ugye,Maga is szereti kérem?
Nem úgy értem, hogy szereti megenni. Az t látom. Hanem hogy szereti nézni, szereti a színét, a formáját, a fogalmát, a lelkét. Szóval hogy kicsit ideálisan is szereti. Igen?
Ez olyan csudálatos ijedt piros, ez a májusi retek, akár az imént megszületett csecsemő. Olyan ártatlanság ez az istenadta kis pufók: májusi retek. Még a született kisbabánál is ártatlanabb. Mert ez semmi csúnyaságot, semmi mérget nem hozott a testecskéjében, semmi bűnt.
És ez a drága (vagyis olcsó) kis piros retek nem sír, mikor a világra jön. Ez rögtön mosolyog. Pedig ríhatna szegényke, elüvölthetné a tragédiáját. Hiszen rögtön megeszik.
Úgy fölvidítja az embert, mint valami bohó kis állat. Nincs az a boldogtalan úr vagy hölgy, aki boldogtalan volna, mikor a májusi retket beharapja. Ha szekfűbe vagy rózsába dugom az orrom, igenis még vadabbat kürtöl a boldogtalanság a tisztelt lelkemben. De mikor beleugrom az uszodába nyáron és ott tempózok a friss hideg vízben, meg mikor ezt a hónapos retket kóstolom, nem lehet boldogtalannak lenni, nem, kizárt dolog kérem!
Lássák, ha nem bántak volna olyan rosszul velem, verset írnék itt a májusi retekről. Magam is élvezném; olyan jót tesz az az ütemes, lázas, szerelmes kis sport, az a verselés. De már ott tartok, hgoy sajnálom a verset. Maguktól.
De teirántad, pirók új retek, oly szüzen, oly hűségesen érzek, úgy lelkendezek érted, ú gy pártollak. Úgy vedd édes kis pofám, hogy a szívem jambust üget, hogy nemes és eredeti köszöntővel cirógatlak, míg itt hámozlak és míg sózom ezt a kedves, nedves, guszta fehér testecskédet.
Látod… hamarabb is eszembe juthatott volna, hogy nem a legmélyebb galádság-é, hogy elmerült gyöngédségem közt fölfallak, mint az esztelen bestia.
Egy mukkot nem szóltál. Olyan áldott jó kis gyerek vagy.
Igen, azok a poéták, akik a rózsának muzsikálnak, azok se igen haboznak, mikor leszakasztják az eleven rózsát az ágáról. Lelketlenebb dolog tán a piros retket megrágni, mint azt a piros rózsát lesakterolni? Tessék, egyétek meg a rózsát is, annak már mindegy.
Én legalább megtettem azt a tiszteletet a májusi reteknek, hogy a gomblyukba tűztem, akár a bájos kicsi rózsabimbót. Úgy sétáltam a flaszteren, ebéd után, abban a szabadabb fiatal világban. Emlékeztek, kedves fiúk… akik azóta unalmas komisz urak lettetek. Velem együtt...
Forrás: A Reggel VI. évf. 18. szám. Budapest, 1927. május 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése