Madárka-csőrrel, rügy-szemekkel
hunyorgott, éledt a világ –
a szellő mint szultán suhant el,
csókjába dőlt sok ifjú ág.
Az erdőszélig elbotorkál,
illattól ittasan talán,
dobbant a réten, vad suhancként,
kurjong az erdő udvarán.
Ott nagy vígan a langymelegtől
szép mértékű verset farag –
a rózsához szól szerzeménye,
hisz fütyöli bokra alatt.
És pír futotta el a rózsát,
felzaklatottan hallja, hogy:
„Szép rózsa, nekem add a szíved,
cserébe én bimbót adok.”
Ám azt, hogy eztán mi s hogyan volt,
nem helyezem mérlegre én:
mondják, a méhek alva lelték,
hajnalban a bokor tövén.
(Ford.: Kőháti Zsolt)
(Forrás: Cseh költők antológiája 111-112. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése