Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyűség mindegyre nő.
Talán az ég,
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.
És ott elől a háború
Csak a kisebb baj;szomorúbb,
Mi hátul áll,
A döghalál.
Be kijutott a részed
Isten csapásiból, o hon,
Folyvást arat határidon
Két kézzel az enyészet.
Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?
S ha elbeszéli úgy, amint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
zavart ész meséjének?
*
Pestről Petőfi családostul Mezőberénybe húzódott. A mezőberényi napok tehetetlen fájdalmat és haragot sugárzó hangulatának, az ország felfordult viszonyainak hű tükre a költő Arany Jánoshoz írt utolsó (júl. 11-i) levele:
"Kedves barátom, aznapon, melyre hirdettük a népgyűlést, amelyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vívandó véres, elhatározó, utolsó leheletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt, stb., mint ő maga mondá: aznapon adta tudtára a kormány a fővárosi népnek - hegedűszóban persze - hogy eszeágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé otthagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábolni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol honmentő irhája nagyobb biztonságban lehet. Én ezen komiszságra teljes erőm és tehetségem szerint dühbe jövén, s megemlékezvén még előbbeni sebeimről is, kaptam magamat, fölszedtem sátorfámat s másnap családommal együtt ide, e békési magányba bujdokoltam azon óhajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s amely percekben végkép felejtem, hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok." ("Megrázó vallomás" - mondja Illyés.)
"Kedves barátom, aznapon, melyre hirdettük a népgyűlést, amelyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vívandó véres, elhatározó, utolsó leheletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt, stb., mint ő maga mondá: aznapon adta tudtára a kormány a fővárosi népnek - hegedűszóban persze - hogy eszeágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé otthagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábolni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol honmentő irhája nagyobb biztonságban lehet. Én ezen komiszságra teljes erőm és tehetségem szerint dühbe jövén, s megemlékezvén még előbbeni sebeimről is, kaptam magamat, fölszedtem sátorfámat s másnap családommal együtt ide, e békési magányba bujdokoltam azon óhajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s amely percekben végkép felejtem, hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok." ("Megrázó vallomás" - mondja Illyés.)
S itt, Mezőberényben írta Petőfi utolsó ránk maradt versét is, vesztes csatáktól tépett, kolera-járványtól sujtott hazájáról.
A költő életművét mégsem ez a megrendült hangú vers zárja, hanem egy bizakodással, reményekkel, tervekkel teli levél, feleségének, - két nappal halála előtt. érdemes idéznünk az egészet:
Marosvásárhely, jól. 29. 1849
"Kedves édes Juliskám, e szempillantásban értem ide vissza hat napi szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig birom a tollat. Megkaptad-e előbbeni két levelemet? egyiket innen, a másikat Kézdivásárhelyről írtam. Elmondom röviden utamat. Itt hallottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvarhely, Csíkszerda, Kézdivásárhely, Bereck felé; ott találkoztam vele, már visszajött Moldvából, hova lázító proklamációkat vitt be s ráadásul kegyetlenül megdöngetett négyezer oroszt egy zászlóaljjal. Berecken jön hozzá a tudósítás, hogy Szászrégennél megverték a mieinket, s ezek borzasztóan szétfutottak, vágtatott tehát ide a bajt helyrehozni Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Erdővidéken, Udvarhelyen keresztül; én vele. Rohantunk szinte megállás nélkül. Iszonyú út volt. Most két napig itt leszünk, míg a sereget egy kissé rendbe szedi, aztán mit teszünk? ő tudja.
Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszerdának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék.
Bemmel Berecken találkoztam; megálltam hintaja mellett s köszöntem neki, ő oda pillantott, megismerem, elkiáltja magát és kinyujtja felém karjait, én fölugrom, nyakába borultam, összeöleltük és csókoltuk egymást. A körülálló népség azt kérdezte Egresi Gábortól, hogy "fia ez a generálisnak?" Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaibb irántam, mnnt eddig, pedig eddig is az volt. Ma azt mondta, a másik segédtisztnek: "Melden Sie dem Kriegsministerium, aber geben Sie Acht, melden sie das wörtlich: Mein Adjutant der Major Petőfi, welcher abgedankt hat wegen der schöndlichen Behandlung der Generals Klapka, ist wieder in Dienst getreten." ("Jelentse a hadügyminisztériumnak, de vigyázzon, szószerint jelentse: Adjutánsom, Petőfi őrnagy, aki lemondott Klapka generális gyalázatos bánásmódja miatt, újból szolgálatba lépett.") Szinte ma az útban mondta, hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de míg erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két mérföldnyire vannak innen, s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felöle gyözödve.
Hogyan vagytok, kedves imádott lelkeim? ha én hallhatnék valamit felöletek! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj csak egy szócskát is édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél előbb, s tanitsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és sziveteket miljomszor számtalanszor
A költő életművét mégsem ez a megrendült hangú vers zárja, hanem egy bizakodással, reményekkel, tervekkel teli levél, feleségének, - két nappal halála előtt. érdemes idéznünk az egészet:
Marosvásárhely, jól. 29. 1849
"Kedves édes Juliskám, e szempillantásban értem ide vissza hat napi szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig birom a tollat. Megkaptad-e előbbeni két levelemet? egyiket innen, a másikat Kézdivásárhelyről írtam. Elmondom röviden utamat. Itt hallottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvarhely, Csíkszerda, Kézdivásárhely, Bereck felé; ott találkoztam vele, már visszajött Moldvából, hova lázító proklamációkat vitt be s ráadásul kegyetlenül megdöngetett négyezer oroszt egy zászlóaljjal. Berecken jön hozzá a tudósítás, hogy Szászrégennél megverték a mieinket, s ezek borzasztóan szétfutottak, vágtatott tehát ide a bajt helyrehozni Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Erdővidéken, Udvarhelyen keresztül; én vele. Rohantunk szinte megállás nélkül. Iszonyú út volt. Most két napig itt leszünk, míg a sereget egy kissé rendbe szedi, aztán mit teszünk? ő tudja.
Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszerdának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék.
Bemmel Berecken találkoztam; megálltam hintaja mellett s köszöntem neki, ő oda pillantott, megismerem, elkiáltja magát és kinyujtja felém karjait, én fölugrom, nyakába borultam, összeöleltük és csókoltuk egymást. A körülálló népség azt kérdezte Egresi Gábortól, hogy "fia ez a generálisnak?" Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaibb irántam, mnnt eddig, pedig eddig is az volt. Ma azt mondta, a másik segédtisztnek: "Melden Sie dem Kriegsministerium, aber geben Sie Acht, melden sie das wörtlich: Mein Adjutant der Major Petőfi, welcher abgedankt hat wegen der schöndlichen Behandlung der Generals Klapka, ist wieder in Dienst getreten." ("Jelentse a hadügyminisztériumnak, de vigyázzon, szószerint jelentse: Adjutánsom, Petőfi őrnagy, aki lemondott Klapka generális gyalázatos bánásmódja miatt, újból szolgálatba lépett.") Szinte ma az útban mondta, hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de míg erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két mérföldnyire vannak innen, s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felöle gyözödve.
Hogyan vagytok, kedves imádott lelkeim? ha én hallhatnék valamit felöletek! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj csak egy szócskát is édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél előbb, s tanitsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és sziveteket miljomszor számtalanszor
imádó férjed
Sándor
Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése