Ott, ahol a csendes Don vize folyik,
s a tengerhez érvén nyúli Azovig,
áll Azov városában egy sötét tömlöc,
e tömlöcnek mélyén fekszik egy vitéz,
egy vitéz, hadaknak éke, doni kozák,
hajdan híres atamán, kemény kozákok közt.
Ifjú, de nincsen, aki segítené,
ám rosszakaró társa van elég,
gaz cimborák – halálsebek a testén;
ifjú, de nincs, ki barátként óvja,
egyvalakije van: gúnyolója,
e gúnyolója a kaján holdvilág.
Ő az, aki bevizslat a rács résein,
a tömlöcnek ablakán, víg ábrázattal,
mintha nevetné a baj s a bú fiát,
az ő súlyos balsorsát, keserveit.
És ím, megéled a bajnok, doni kozák,
ifjúi vére vad haraggal fölbuzog,
a fényes holdhoz ily beszédbe kezdvén:
„Nevetni rút dolog a szerencsétlenen,
gúnyolni azt, ki tűrni kénytelen;
lennék, mint hajdanán, ismét a halk Donon,
ó, a csendes Donon, szállván ladikomon.
te meg az ég sötét boltján tűnnél elő,
hullámokon s a játszi vizeken:
acélgolyóimmal tépnélek, holdvilág,
elkergetnélek a fellegek mögé;
kopjával öklelnélek ladikom farából,
a csendes Don ölén evickélnél legott,
elszürkítené szörnyű fájdalom,
fakó lennél, akárcsak mostan én.
De nem sokáig örvendhetsz, kevély hold!
könnyeimen nem soká vidulsz,
gonosz sebeimből a vér kihull,
csak addig tréfálkodhatsz szenvedésemen.”
S a szerencsétlen ifjú – doni kozák,
hajdan híres atamán, kemény kozákok közt,
kötést és pólyát sorra szaggatott,
mezítlenül maradtak mind a mély sebek;
forró teste lövellő, tiszta vér lett,
és vérével visszaadta életét –
fehér nyakáról elröppent a lélek.
Kihunyt az összes csillag odafönt,
sűrű felhőkbe rejtezett a hold,
s a felleghad esővé oszladozva
a csupasz földet könnyel harmatozta.
(Ford.: Kőháti Zsolt)
(Forrás: Cseh költők antológiája 80-81. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése