Lúd asszonysága mint kikölté
Aranypelyhü libuskáit
Minden percét vigyázva tölté:
Hogy a róka, mely váltig áhit
Zsenge libát, közel ne jusson,
S a legszebbel haza ne fusson.
A róka jól tudá, hogy a lúd
Gyanuval él ő ellene.
S azon törvén furfangos agyát
Hogy a libáit féltő anyát
Rászedni miképp kellene?
Egyszerre csak eszébe jut
Az ó kalap s hosszú kaput,
Mit egy orvos padlásán láta
Midőn galambjait dézsmálta.
„Megvan – mond álnokul ujjongva,
A libavárat beveszem.
Nem ismer rám lúdasszonyom, ha
Magamat doktorrá teszem.:”
S lefőzni a ludat legottan
Elindul nagy határozottan.
Egész napestig merre kószált?
Az nincsen sehol megírva.
Elég, hogy a lúd-ól előtt állt
Keserves könnyeket sírva
Este felé alkonyatkor,
Felöltözve, mint egy doktor
Az alakoskodó róka...
Fejében roppant paróka,
A parókán öblös kalap
S a félrőfös kalap alatt
Doktor uram nyaka körül
Keményített magas gallér
melynek a divat-gavallér
Többnyire csak azért örül:
hogy nem látszik ki belőle
Csupasz képe, meg a – füle.
a szeméből fakadó özönt
Felgyűrűzött ujjai között
Ravasz arcán végig lengő
Hófehér patyolat-kendő
Törülgette, takargatta,
Az álnok így csalogatta
Lúd asszonyságot és libáit
Az ólnak élces ajtajáig,
Hol módos párbeszédben
Úgy nyakon főzte a lúd,
Hogy tán mostanáig fut.
S most a párbeszédet kérjük
Hogy mesénknek végét érjük.
LÚD:
Nagy jó uram mi bánat érte
Hogy oly kegyetlenül zokog
Miért füröszti könnyeiben
Azt a hosszú kaputrokot?
RÓKA:
Eszem a
Zuzádat
Én keserves árvám!
Lakatot
Akasztott
Óladra az ármány!!...
Azért fáj
Szívem, hajh!
S majd megreped tőle:
hogy ki nem
Jöhettek
A friss legelőre.
Sokáig
Tanultam
Én a doktorságot
S jól tudom,
Hány liba
Gégéjére hágott
A rekedt
Levegő,
Legkivált ha többen
Valának
Bezárva
Egy közös börtönben.
Ha magad
Birod is
Ketrecednek gőzit:
Libáid,
Higgy nekem –
Nem sokáig győzik.
Kövesd hát
Szavamat,
Szívem szerint szólok,
Háritsd el
Jókor a
Veszedelmet rólok.
Ha tilos
Nekik a
Pázsiton futkosni;
Legalább
Nyakokat
Jó lesz kidugdosni.
Szíjjanak
Friss leget,
Amennyit csak bírnak
Egyedül
Így vetünk
Fittyeket a sírnak!
LÚD:
Köszönöm
Doktor úr
A tanácsot szépen.
Torkukra
Forrhatna
Libáimnak éppen
Az a nagy
Róka szag,
Mely orromat sérti.
Fel is út
Le is út
Lóduljon kend! érti?
(Forrás: Gyermekversek - Csiberébi 76-79. old. - Válogatta és az utószót írta Ambrus Judit - Unikornis Kiadó Bp. 2001.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése