hogy háta mögött elgurultak a felhők
az égbe legelésző nyájak elbégettek
tornyokon fenntakadt az ég
lusta harangszó kísérte a vándort
porral festette barnára köpenyét
vitte lába kék hegyeken túlra
dombok közé hol nem várta őt
a költőt az ifjút csak csalóka út
melyről hitte máris célba ér
egyszerre mégis város tárult elébe
tornyok kis utcák közte tér
mely templomot ringatott
piacot hol vászonban mosolygott jó kenyér
lompos kutyák szaglászták
kolbászok fürtjéről az elkószáló zsíros illatot
így ért be Batyiba szomjas s éhesen az ifjú
majd köszönt nagyot
jó emberek kívántak vissza
isten adjon jó napot
egy kupa bort is felhajtott talán
egy máriással fizetve
a csapszékből a térre ballagott
volt mindenféle szépség
érces harangok éppen Isten elé hívták
járuljon imára hitvallni a nép
látott tán egy szép kisasszonyt is
ki ránézve megdobogtatta szivét
a forgatagban kalpaguk levéve mentek
szálfaszép férfiak
közülük tán hosszú pillanat után
az egyik nevetve hozzászaladt
ölelték egymást úgy magyarmód
lett végre áldás és öröm
megérkezett hát Sándor öcsénk
mondd mi hír Pesten és Budán
s hogy kibeszélték maguk
az útnak fáradalmiról
elmorzsolták ujjuk egy imán
jer barát ülj szólottak
légy kedves vendég de nocsak
maradj egy pillanatra várj meg minket
most tartjuk éppen a választásokat
hát nézelődj tedd otthonossá magad
mi a politika oltárán feláldozzuk
mindenünk no tán pénzünk azt mégse
de tán mert az semmibe kerül
a sokat ígérő szavakat azt igen
s míg mi áldozunk te csak nézelődj
ez hát Batyi no minek mutassuk meg
fedezd fel magad
kár ebbe bárkinek is magát beleártani
hát sétálgatott Sándorunk
batyuját egy kis házba téve le
hol mondták neki este majd itten lesz puha fekhelye
s mikor véres koronáját levette a Nap
nyugaton éles bíbor fényeket írva
megnyújtotta a téren az árnyékokat
elmélázva találta a költőt az este
a piacnak sarkán egy kút mellett otthagyott vedren ülve
két szép vers is ott kalimpált benne
egy arról hogy tengermély szemű lány
biztató mosolya mily sok reményt hoz egy ifjú szivébe
a másik kardról harctérről dúlt csata csituló zajáról
mikor hűvös köpenyével megsúrolta arcát
a hirtelen lehulló sötét
menni kéne tán de hol is az az utca hol szállásom vagyon
mígnem bolyongva imbolygó apró fények után
meg sikátorok szűk macskakövén topogva végre odaért
boltozott kapu alatt besurrant
nyikorgott kicsinkét a vas
burukkoló galamb álmodott szépet éppen az eresz alatt
alacsony ajtón belépve
mogorván reccsent a küszöb
mintha csak kérdené
mért taposod hátam így éjjel
s ki vagy te nagy üstökű kölök
fáradt volt már az ifjú pihenni húzta teste
pillantásával ágyát kereste
de látva biz nincs más hátra itt
mint megvetni a pitarban az álomnak helyét
kicsinyka bajszán egyet simítva
köpenyét teríti a földre le
ismervén már a helyzetet hol is éppen fekhelye
feje alá kis motyóját gyűrte
egy könyv volt a párna abban
s elterült az úttól kimerülve
álom penderült szemére végre pihent
míg aludt is versek születtek benne
pehely nem keveredett hajába
mint apró gyereknek míg alszik
izzadt volt homloka
az ágya pitvar volt egy éjszakára
gondoljatok ti utód nemzedékek
Sándorra Rimaszombatra
s ha elmúlna is
akkor is gondoljatok egy kis hazára
még akkor is
ha már nem volna
(Forrás:internet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése