Tarcsafalvi Albert (1856-1926): Karácsonykor

 
Karácsony éjjelén míg alusztok csöndben,
Fehér galambszárnyon künn angyalok járnak,
Égi zene hangja a zuzmarás ködben
Édes akkordokkal tölti be a tájat.
Libegő hópelyhek szárnyain a szélnek
Vállalnak magokra édes követséget,
S készítgetnek elé vidám örömszóra:
Megszületett a föld igaz Megváltója

Kivül az örömzaj birkózik a széllel,
Bennálmodó szivek dobbanása gyorsabb,
S nem dult arczokat fest szép pirosló vérrel
- Hiszen ha lehetne, költené a holtat -
Hanem azért van csak minden álma, láza:
Borulj ránk fényeddel szeretet világa,
Mint virág az ágra, tavasznap a földre,
Örök kikeletre, végtelen időre.

Zizzenő bokornak hull a zuzmarája,
Tudom én, tudom én nem hull az magától,
Valamelyik angyal szállott le reája
S úgy mozdulhatott meg a lábanyomától.
Jaj, ha odaszállna magas palotára,
Jaj, ha odaszállna a kunyhó fölébe,
Ha hullna a szivek fagyos zuzmarája,
S belopózkodnék a szeretet helyébe.

A sziklatetőkön havas felhő ült meg,
pelyhek tábora lepte be a rétet,
Jobb jövőről kinek reményi letüntek,
Bárcsak édes dallal fölmelengetnétek,
S kinek élte sorsán megfogant az átok,
Bárcsak körülötte tábort állanátok,
Zendülne karének hymnuszokban érte,
Jönne megváltáskép’ Jézus születése.

Hol a tavasz képét rajzolá a tél meg,
Szálljatok angyalok a ház közelébe,
Talán a szárnyatok egy érintésének
Valami gyönyörü álom les a vége.
Iczi-piczi ajkak mosolyogni kezdnek,
S a szaporán szóló csengetyü szavára
Élővirágokat kötözget a hála.

Tükörtisztaságu lelkeiknek mélyén
Tavasznapsugártól dagadó virágok,
Zsendülő korukból nagyobbakká lévén,
Könyet ne ejtsenek sohase utánok.
Sziveiknek hurját angyalujj érintse,
Hit és erény legyen föllobogó kincse,
Iy igaz, hivséges követői lesznek,
Jéusunknak, a ki ép’ most született meg.

Az örömhir szálljon lenge angyal szárnyon,
Csillagok táborán hangozzék az ének:
Ki megváltást hirdet az egész világon,
Dicsőség az egek örök Istenének!
Szálljatok, szálljatok egekbe angyalok,
Szólitsatok is meg minden kis csillagot,
s vigyétek szaporán e más örömhirt meg:
Szeretet köti lenn össze sziveinket!

Forrás: Székely-Udvarhely 4. évf. 52. szám, 1898. dec. 25.