Torkos László (1839-1939): Ellentétek*

Egy ház előtt a kapunál
Parasztmenyecske álldogál,
Hátán batyú, karján kosár,
Terhét czipelni únja már,
Hisz reggel óta hurczolá
Magas lépcsőkön fel s alá,
Egy kissé hát csak megpihen
S pénzét számlálja csöndesen.

A kis csomóból kendejében
A szerzett pénzt kiszedve szépen,
Markába rakja mind a hány,
S átfutja szemmel szaporán, -
Kevés biz az, de gyenge lába
Egészen mégsem járt hiába
Magasba fel s a mélybe le,
Lám, marka pénzzel van tele,
S van közte négy-öt húszas is,
Megnézi jól – egy sem hamis.

Az ajk mosolyg, a szem ragyog,
(Csak cseppen, hogyha nem csurog)
A vaknak, ki a sarkon ül,
Egy krajczárt dob a sok közül,
S aztán a többit kendejében
Megint csomóba kötve szépen,
Még mindig súlyos terhivel
Könnyült kebellel útra kel.

A szomszéd háznak ablakában
Vén tőkepénzes áll magában,
Merőn a nőre s vakra néz,
S kicsinylő gúnyos megvetés
Vonaglik ajka szegletén:
„Bolond szegény!”

A gazdag úr beljebb vonúl,
ebédje kész, - hozzá se nyúl,
Testét táplálni rá nem ér,
Hisz nem hül el a sajt, kenyér,
Mig szíve nem hízott a kincsen,
nem ízlik étel, nyugta nincsen. -
A ládában lom s rongy alatt
Telt zacskó áll vagy két tuczat,
Kirakja sorban asztalára,
S kéjelgve turkál pénziben,
Ah, fénylőbb mint a nap sugára,
S madár nem zeng oly édesen,
Az ajk libeg, a szem nevet:
Oh mily gyönyör,mily élvezet!

Csikorg az ajtó, vaj’ ki jön?
Menyecskénk áll a küszöbön,
Batyú s kosár még jó nehéz:
„Körtém van, édes, mint a méz.”
Felretten a vén zsugori
S miként szárnyával elfödi
A tyuk csirkéit, vészt ha lát,
Kezébe rejti aranyát:
- „Hordd el magad, - ki hítt ide?
Az ördögnek kell csemege!” -
Bámulva néz a nő körül
Az arczon, hol vágy s nyomor ül,
sajton, kenyéren s aranyon
S a mint az ajtón kioson,
Szánó mosollyal súgva mond:
„Szegény bolond!”

(* A jó és rossz napokból c. kötetből.)
Forrás: Tanulók Lapja 6. évf. 9. szám, 1899. febr. 26.