Jékely Zoltán (1913-1982): Gyalu felé…

 
Gyalu felé meggyult egy kicsi csillag,
a Vénusz az, az esthajnali Csillag.
Egyetlen csillag ég az égen,
egyetlen ember, én, a réten.

Ketten volnánk, halovány égi láng,
vigasztalj meg, tündéres mécsvilág!
Megvigasztalj, mert egyedül vagyok.
Mindent elhagytam. Minden elhagyott.

S nem vigasztalhatsz; mert kettőnk  között,
láthatatlan fonál keletkezett,
hosszú pálya, amelynek mentiben
mindenütt romlott emlékem pihen.

Már nem is látlak, már kisértenek,
könnyel támadnak azok a szemek,
akikkel egykor együtt néztelek
s bánatom száll a dombocskák felett,

hol őszelői estéken sütöttél
s szivembe sajgó bélyeget ütöttél.
- Kettőnk közén, a földön, végesvégig,
halottak napszíttas csontja fehérlik!

Lidércfényeddel, kétes égi kincs,
csaló vígaszt többé nekem ne hints.
Csak szenvedtess! Kegyetlenséged értem.
De szánd meg őket, kik szenvednek értem!

Forrás: Termés. Ősz. Kolozsvár 1942. 1. szám