Horváth Imre (1906-1993): Áldásos őszintébb

 
A fényt kitartón követi az árnyék,
S most úgy ragyognak az őszi hegyek,
hogy rájuk pillantva megdermedek:
fényük nyomán mennyi sötétség vár még?

Ám e szőllőfürt ott még az enyém.
S ki inná meg a mustját, ha nem én?!
Én iszom meg a mustját és borát, -
szinte már a torkomon lángol át.

Palackokat pincémbe nem dugok.
Hordóimon pókháló nem suhog.
Italomból mámort más nem csapol:
hadd fogyjon el, míg fiatal a bor!

Áldásos ősz! Állok a hegy alatt
s érzem, vallom ebben az isteni
fényben: fenékig kell üríteni
minden csordultig töltött poharat!

Forrás: Termés. Ősz. Kolozsvár 1942. 1. szám