Jékely Zoltán (1913-1982): Pogány romok

 
Mintha órjás, márványtömegű csillag
zúzódott volna száz darabra itten,
vagy mintha őslény rettentő csontvázát
tördösték volna vasbunkós kovácsok,
olyan a hely, ahol most álldogálok.

A dúlt tömegből itt-ott ősi formák
villantják rám megcsúfolt tisztaságuk;
teste nélkül áll egy törött szoborláb,
szép, elcsapott kéz inti búcsuzását
és arctalan fő nevetése rémít.

Ezek a vastag, mohalepte tuskók
valaha karcsún szöktek a magasba!
Száraikat anyásan összefogta
az árhitráv s árnyékuk sűrűjében
büszkén hűsölt egy isten-ifjú szobra.

S bár gonoszabb, őszintébb emberélet
zajlott közöttük; férfiak tudása,
nők nőiessége ősibb, együgyübb volt,
de mint huncut, sövény mögötti hívás,
olyan íze lehetett a halának.

Mi történt itt aztán? A vak középkor
homálya sok gyilkosságot takargat;
mintha erős, nagy életkedvű férfit
ölettek volna itt meg rossz hatalmak,
s vérét most is látnám a barna porban!

Ki tette ezt? Kik tették? Kacagó száj,
görbülj sírásra s fogj a nagy panaszba;
Minerva melle, vértejet csepegtess,
halljam nevét bitang dúlóitoknak,
hadd fogjak már a méltó bosszulásba!

Forrás: Termés. Ősz. Kolozsvár 1942. 1. szám