Jékely Zoltán (1913-1982): Júliusi éjszaka

 
Csillagvilágok hullton hullnak
hullvást meggyúlnak és kimúlnak,
hullnak szegények sebesen,
egymásra merőlegesen;
hol a Tejút tündér-övéből,
hol a Fomalhaut nagy-ködéből,
hullnak s mint csibor a vízen,
cikáznak ők ezüstösen.

Órjási csóvák hullnak, szállnak,
imbolyognak és meg-megállnak:
de rájuk vicsorít a semmi
s gondolják: vissza kéne menni,
ezt gondolják, mikor az Égből
hullnak, az Ismeretlenségből.
„Megint! Ott is!” Hangod kiált,
ha búcsuzik egy-egy világ.

Hogy boldogságra van-e jussunk,
ne kérdezd, a bokorba fussunk,
meleg szénabuglyát keressünk,
csillag módra beléje essünk.
Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,
de mi égünk, mint a kigyult Nap
s ha ők hullnak a végtelenbe,
hadd hulljak én is az öledbe!

Forrás: Termés. Ősz. Kolozsvár 1942. 1. szám