I.
Kivirított, illatozik
A jázminfa virága,
Nem adok én, mért is adnék
Valamit a világra?
Beszélhetnek énfelőlem
Akármit az emberek:
Vétkezik a gerlemadár,
Ha párjáért kesereg?
Sírok én is, siratgatom
Boldogságom; hiába,
Nem fog az már újra nyílni,
Mint a jázmin virága.
Ha látnátok, mikor könnyem
Az arcomon lepereg,
Tudom, hogy megsajnálnátok,
Gonosz nyelvű emberek.
II.
Nem is olyan rossz az a sors,
Amilyennek mondják,
A csalódott embereknek
Jól viseli gondját:
Ha valakit hűtelenül
Elhagyott a párja,
Vigasztalást mindig talál
Jó borban az árva.
III.
Szerelemről, csalódásról
Mindig szólt az ének,
Amióta szép leányok
És poéták élnek.
Mert hogyha a szép leányok
Hívek lettek volna,
- Csendes fészek a boldogság -
Nem lenne most annyi költő
S annyi rossz, bús nóta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése