„A múlt hétfőn, úgymint a folyó hónapnak 3-án, leírhatatlan öröm
lelkesítette hazafiúságomat, midőn a fehérvári magyar színjátszók városunkba
megérkezvén, cédulák által kihirdették a nemzet mulatságára lett megérkezésüket
és azt, hogy játékaikat elkezdik – azon öröm növekedett bennem, midőn a német
játékszínben megjelenvén, szemlélője és hallgatója lehettem Kisfaludy Károly úr
által készült remek darabnak,melyet a játszók ezen nevezet alatt: A tatárok Magyarországban, előadtak, éspedig úgy, hogy a játszó
személyek ellen még az irigység sem lehetett volna semmi kifogást.” Waltherr
László pesti ügyvéd értesíti így jegyesét, Kamocsay Julcsát az 1819. május 7-i
társasági eseményről, mely bizony nem egy hazafiút tűzbe hozott. Amióta a Szépészeti Bizottmány úgy határozott,
hogy a Rondellát lebontják (1815), magyar színjátszóhely nélkül maradt a város,
és a német teátrum játékszüneti napjain fel-fellépő magyarok bizony kutyaütőnek
bizonyultak. Ámde most! Édes György Székesfehérvárt már összekovácsolódott
társulata jól játszott, és magyar színművet játszott!
Utóbb – a dramaturgiában jártasságot szerezve – maga Kisfaludy nyilatkozott
úgy, hogy „tatári műv” került ki a tolla alól, s a karzati tapsok annak
szóltak, hogy „győz a magyar”. Mindez ugyan jogos kritika ma is, de ne
feledjük: elindítója lett a honi ihletésű színműirodalomnak és színjátszásnak
(Bessenyei György, Kazinczy Ferenc dramatikus művei nem hatottak a publikumra),
méghozzá úgy, hogy néhány ügyetlenkedő szövegkönyv után már a kor polgári
színvonalát jelentő német szerzők műveivel egyenrangú, ma is helytálló darabok
kerültek a világot jelentő deszkákra.
Kisfaludy Károly mindennek inkább indult, mint a nemzeti drámaírás
atyjának. Születésekor meghalt édesanyja, s a dunántúli birtokos apa
megkülönböztető gyűlölettel kezelte a „kis gyilkost”. Károlyt testvérei titkon
kényeztették, ő meg szeszélyes apaszomorítóként cseperedett: a győri bencés
gimnáziumba íratják, ahol a kalamárist vágja szelíd lelkületű tanárához;
átíratják a katonai iskolába, de szűk neki a cőgeráj, 1814-ben Pestre megy, és
a 32. Mária Terézia gyalogezredbe lép, zászlótartó lesz. Harcol a Napóleon
elleni hadjáratban, Leoben mellett fogságba esik, megszökik, Pesten újra
katonai szolgálatra jelentkezik, de még mielőtt valamelyik hadszíntérre juthatna,
szerelmes lesz, nősülni akar. Csakhogy apai engedély kell a házasodáshoz. Atyja
persze hallani sem akar Károly házasságából, sőt kitagadja renitens gyermekét.
az addig is csak vékonyan csörgedező apanázs hiányában Károly leköszön tiszti
rangjáról, Bécsbe megy, hogy festőművésznek tanuljon. testvérei küldeményeiből,
alkalmi portréfestésből meg hitelekből él. Máig tisztázatlan, hogy jódolgában
vagy épp hitelezői elől szökve megy Itáliába, hogy tanulmányait folytassa.
Tény, hogy 1817-ben ismét Pesten van, romantikus képeket festeget, melyeket
házigazdája árusít, és ifjúkori sikerein fölbuzdulva, dalokat szerez. Kultsár
István, Fáy András – a magyar színjátszás támogatói – felfigyelnek rá,
biztatják, tegyen próbát színművekkel is. Nagy sietve drámaírásba fog,
történeti témákat dolgoz fel több lelkesedéssel, mint hozzáértéssel, ám 1819.
április 18-án A
tatárok Magyarországon
akkora sikert arat, hogy neve már-már túlragyogja fivére, Kisfaludy Sándor – a
Himfy-ciklus szerzője – népszerűségét. Nyilván könnyű lenne a nemzeti
fölbuzdulástól repített siker hullámait megnyergelnie, de Kisfaludy Károly,
mint a feladatára ismerő igényes ember mindig, nem éri be olcsó népszerűséggel.
Kivételes szorgalommal tanulja a drámacsinálás mesterségét, a nemzet
csinosítására törekvő értelmiségiekkel – nemesurakkal, mívelt német
polgárokkal, zsidó felekezetű orvos barátjával – vitáznak, olvasmányokat
cserélnek, szerencsésebb sorsú nemzetek példáját elemezve tanulnak. Kisfaludy
Károly szellemi nyitottsága, varázslatos egyénisége nem kis szerepet játszik
abban, hogy a szellemi élet megszervezésére elindított irodalmi almanach, az
Aurora létrejön – fivére, Sándor irodalmi jutalmát adja alaptőkének, s ehhez
járul a közadakozás -, s Trattner szép nyomdai kivitelben, 700 példányban megjelentetheti.
Vörösmarty, Bajza,Toldy Ferenc irodalomteremtő működésére éppen úgy meghatározó
lesz Kisfaludy, mint az olvasók és színházjárók fölnevelésére. Utóbb a mestert
tanítványai túlszárnyalták lírában, epikában, kritikaírásban, drámaírásban
azonban ő a példa, kivált vígjátékai. A kérők, Csalódások. A kérők először 1819. szeptember 24-én adatott elő Pest városa színházában.
Halála után tiszteletére néptudományi intézetet hoztak létre barátai
(1836), ahol havonta fölolvasásokkal, évente irodalmi díjak odaítélésével,
később könyvkiadással őrizte szellemiségét a Kisfaludy Társaság.
A
KÉRŐK
Fontosabb
szereplők:
BALTAFY KAPITÁNY; MÁLI, Baltafy leánya; KÁROLY, LIDI, Baltafy nevelt
gyermekei; BÁRÓ SZÉLHÁZY; PERFÖLDY; MARGIT, Baltafy testvérnénje
I. FELVONÁS. Máli ábrándosan olvasgatja Himfy dalait, reménytelenül
szerelmesnek érzi magát. Károly zavarja meg fájdalmas hírrel: el akarja hagyni
nevelőatyja házát, ahol őt feleslegesnek tartják. Nem Baltafy kapitány, ó, nem!
Máli mélyen megsebezve, de fegyelmezetten veszi tudomásul a hírt: Károly elmegy
a háztól, mert őt, Málit már látni sem bírja. Lidi azonban még ijesztőbb hírt
hoz. Baltafy épp most tért haza a városból azzal az eltökélt szándékkal, hogy
Málit az ajánlkozó kérők valamelyikének adja. A duzzogó szerelmesek, kivált,
hogy Lidi átlát rajtuk, s ezt meg is mondja, most egészen kétségbeesnek: hogyan
lehetne a katonás atya akaratát feltartóztatni? Örömhírrel lép be Baltafy
kapitány: lakodalom lesz! Tán a bácsi nősül? – huncutkodik Lidi. Persze nem erről
van szó. Baltafy megunta már Máli örökös válogatásait. Most két kérő is
jelentkezik, valamelyiket választania kell – punktum! Az egyik városi gavallér,
Szélházy, aki személyesen jelentkezett, a másik vidéki fiskális, Perföldy,
levélben tette meg ajánlatát. Hamarost mindkettő jönni fog, s a mátkaságnak meg
kell esnie. A lélegzetállító veszedelemben csak Lidinek van helyén az esze:
meghagyja Baltafy vén inasának, Ferencnek, hogy az érkező kérők előtt Málit
nevelt-, Lidit pedig Baltafy édesleányának mondja. A megpezsdülő ház
hírharangja, Margit asszony mélyen megsértődve veszi tudomásul, hogy a nagy
eseményekről utolsónak értesül, de rohan is szépítkezni, mert már jönnek a
kérők: Széházy, a nyugatmajmoló világfi, Perföldy, a magát csak latinos
jogásznyelven kifejezni képes, dolmányos úr. Őt még csak valahogy elviseli
Baltafy, de Szélházy örökös fitymáló megjegyzéseit nem
II. FELVONÁS. Ferenc megbízatásához híven tájékoztatja a vendégek
inasait: Lidi az igazi házikisasszony, Máli csak szegény rokon. Mindkét inas
siet felvilágosítani gazdáját: turpisság lesz, tán próbatétel a bemutatásokkor.
Érezve a válságos helyzetet, Károly nem titkolózik tovább,nyíltan megvallja
Málinak, hogy szereti. A leány se titkolózik, de gyakorlatiasan emlékezteti
Károlyt, hogy egyelőre csak késleltetni lehet az eseményeket, hiszen Baltafy
nem fogja adott szavát megváltoztatni. Szélházy fölöttébb boldog, hogy
megtudta, a leányok közül melyiknek a kezével jár hozomány, mert nem a
szerelem, hanem a dósságai késztetik nősülésre. Nem is akar Málival
foglalkozni, Lidi jöttét lesi, addig is Károly előtt parádézik külhoni
utazásaival. Kitetszik, hogy evés, ivás, kártyázás minden mesélnivalója, semmit
nem tanult a hivatkozott előkelő városokban. Perföldy teszi a szépet Lidinek,
aki bár kissé darabos viseletűnek és nyakatekert beszédűnek tartja a vidéki
gavallért, mégis tetszik neki. Közben a vendégek inasai összeverekednek, Margit
már emberhalált hírel. Baltafy egyre ingerültebb a házában dúló kalamajka
miatt. Károly szökéssel fenyegetőzik. A kérők egymást fumigálják.
III. FELVONÁS. Ferenc elmeséli Lidinek Károly szökését, majd sorra
jönnek a kérők, hogy Lidinek tegyék a szépet. Margit hüledezik e fejleményeket
látva. Baltafy utasítást ad Ferencnek: mihelyt megvan a lánykérés, és Máli
döntött, dörögjenek a kertbe rejtett ágyúk, hadd tudja meg mindenki a jó hírt.
Az ünnepien feldíszített lugasban Baltafy, Margit és a lányok elé járulnak a
kérők, s rendre megkérik az szép házikisasszony – Lidi! – kezét. Baltafy tátog,
Margit elalél, Lidi pedig bevallja a turpisságot. A kalamajka tetőfokán
eldördülnek az ágyúk. Szélházy szélsebesen hintóba vágja magát, neki a hozomány
kellett, nem a leány, Perföldy viszont kitart a leánykérés mellett: neki Lidi
kell, akár hozomány nélkül is. Ferenc jelenti: Hősváry ezredes, Baltafy régi
felettese érkezett leánykérőbe, Málit kéri Károlynak, aki közben huszárnak
állt. Baltafy nem tagadhatja meg ezt a kérelmet – kettős eljegyzésnek ágyúzhat
már Ferenc, és élhetnek a szerelmesek Baltafy kívánsága szerint: „… a haza javára,
díszére, dicsőségére.”
(Forrás:
77 híres dráma 142-146.. old. – Móra
Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése