Az irodalmi köztudat úgy őrzi őt Goethe párjaként, ahogy a weimari
szobortalapzaton állnak: kéz a kézben. A német irodalom fénykorának a
megalapozói voltak; életük és munkásságuk egy fontos évtizedre kapcsolódott
össze. Á Schiller tíz évvel fiatalabb volt, és a halál huszonhét évvel előbb
elragadta, mint zseniális barátját. életútja is küzdelmesebb volt. Apja
felcser; ő ugyancsak medicinát, majd jogot tanult, s ezredorvosként indult
pályáján, de kaszárnyafogságot szenvedett, mert Mannheimben megnézte saját s
első drámai művének a Haramiáknak (1871)
hatalmas sikerű előadását. Ez a mű a német romantika első szakaszának, a
viharos Sturm und Drangnak a zászlóbontása lett, s a szerző ezután megpróbált
mint színműíró egzisztenciát teremteni magának. Hiába volt azonban a kiváló
polgári szomorújáték, az Ármány
és szerelem (1784),
majd a nemes veretű történelmi dráma, a Don
Carlos (1787) lelkes fogadtatása, hiába lett ő maga 1789-ben a jénai
egyetemen a történelem professzora, az anyagi gondok még sokáig elkísérték. Pedig
hihetetlen munkabírással dolgozott. Kiváló reflexív költemények és balladák,
fontos esztétikai és történelmi írások kerültek ki tolla alól; megalapította a Hórák c. folyóiratot, amely a német romantika
legfontosabb orgánuma lett, s ekkortól mélyült el baráti és művészi kapcsolata
Goethével. 1799-ben Weimarba költözött, s az ottani színház kínálta lehetőségek
új, nagy lendületet adtak drámaírói munkásságának. Egymás után írta és vitte
színre történelmi drámáit, amelyekben váltogatva a klasszicizmus, a romantika
és a realizmus jegyei érvényesültek; ezek a Wallenstein-trilógia (1800), a Stuart Mária (1801), Az orléans-i szűz (1801), A
messinai menyasszony s utolsó nagy
népi drámája, a Tell Vilmos (1804).
A sokoldalú Schiller legfőképpen mégis drámaíró volt, mégpedig az első a
német irodalomban, aki nem könyvdrámákat, hanem ízig-vérig színpadra termett
darabokat írt, színre való jellemeket formált, és kiváló érzéke volt a színi
hatáshoz. Ifjúkori zseniális remeke, az Ármány és szerelem a
maga nyers realitásával és érzelmi izzásával maradéktalanul frissen hat mai
előadásban is. A később írt verses történelmi tragédiákban Schiller fontos az
esztétikai elve, az idealizmus lépett előtérbe; ez és a fennkölt retorika meg a
terjengősség már távolabb esik a mai ízlésünktől.
A Don Carloson öt évig dolgozott írója; Shakespeare
metrumát, az ötös-hatodfeles jambust (blank verse) használta hozzá. A majd
ötezer sornyi terjedelmet az első előadás számára jócskán le kellett
rövidítenie. A történelmi anyagot szuverén módon formálta céljaihoz és a drámai
hatáshoz. A valódi Fülöp királyból, a trón fantáziatlan és érzéketlen
bürokratájából, aki az események idején negyvenéves volt, megtört aggastyánt
alkotott, a trón rideg magányában reménytelenül szeretetre szomjazó, rossz lelkiismeretű
zsarnokot. Az ő ideális lelkületű, nagy tehetségű Carlos a valóságban zavaros
fej, egzaltált ifjú volt, s biztosan nem fűzte szerelmi szenvedély a
királynéhoz, akit tizenöt éves korában, az esküvőjén látott meg először. A mű
igazi hőse az író leleménye: Rodrigo Posa márki, a szabadságeszme egyik
legkiválóbb bajnoka a világirodalomban.
A mű 1970-ben került először magyar színpadra, Vas István fordításában. A
dráma nyomán készült opera Verdi egyik legnépszerűbb alkotása lett.
DON
CARLOS
Főbb
szereplők:
II. FÜLÖP, spanyol király;
VALOIS ERZSÉBET, a felesége; DON CARLOS, TRÓNÖRÖKÖS; eboli hercegnő,
UDVARHÖLGY; RODRIGO POSA MÁRKI, máltai lovag; alba herceg, hadvezér; LERMA
GRÓF, a testőrség parancsnoka; DOMINGO, a király gyóntatóatyja, FŐINKVIZÍTOR
I. FELVONÁS Aranjuezben, a király nyári lakának kertjében Don Carlos
infáns, a király huszonhárom éves fia, aki nemrég tért haza az alcalái
egyetemről, Posa márkival, gyerekkori játszópajtásával találkozik. Posa bejárta
Európát, s Flandriában is időzött, ahol a polgárság egy ideje új hitet követ,
és fegyvert fogott, hogy lerázza a spanyol igát. A csüggedt herceg Posa
szeretetéért esd; emlékezteti rá, hogyan vállalta egyszer az ő csínyéért
helyette a súlyos büntetést. Elárulja, hogy apját, Fülöpöt, aki oly ridegen
nevelte, képtelen szeretni, és még kevésbé azóta, hogy feleségül vette az ő
imádott menyasszonyát, Erzsébetet. Megvallja, hogy kétségbeesetten imádja
mostohaanyját, de a szigorú etikett miatt még szót sem tud váltani vele. Posa
megígéri, hogy felkeresi a királynét, és kimódolja, hogy barátja négyszemközt
beszélhessen vele.
A királynét látjuk
udvarhölgyei között; szavaiból kitűnik, hogy vágyik vissza hazájába, francia
földre, hogy szenved az udvari rendtartás bilincseitől, hogy még gyermekét is csak
az előírt órában láthatja. Posa márki jelentkezik kihallgatásra; még a párizsi
udvarból ismeri a királynét, s leveleket hoz neki anyjától s fivéreitől.
Erzsébet különféle ürügyekkel eltávolítja az őrizetét ellátó udvarhölgyeket, s
Posa kérésére engedélyezi, hogy Carlos látogatást tegyen nála.
Az infáns lángoló szavai,
viharzó szenvedélye meghökkenti, s csillapítani igyekszik az ifjút. Beismeri,
hogy férje mellett a kötelesség és becsület tartja, arra is céloz, hogy valaha
szerette Carlost, de józan logikával rávezeti, hogy az ifjú már sem
szépszerével, sem erőszakkal nem szerezheti meg őt. Jobb hát, ha érzelmeit,
energiáit országa javára fordítja, ha majd a korona az övé lesz.
A király jön grandjai
kíséretében – Carlos és Posa még idejében távoztak, s a király egyedül s erős
felindultságban találja feleségét. Haragjában száműzi az ügyeletes első
udvarhölgyet, s kifejezi rosszallását, hogy a királyfi nincs jelen a
ceremónián.
A királyné iménti szavai
erőt öntöttek a csüggedt hercegbe. Most már hajlandó a flandriai felkelők
ügyére is gondolni, amire az imént még hiába buzdította barátja, s úgy dönt,
hogy másnap kihallgatást kér a királytól.
II. FELVONÁS. Másnap a madridi palotában Carlos megjelenik Fülöp
előtt, de csak nyomatékos kérésével éri el, hogy Alba herceg távozzék, s ő
négyszemközt szólhasson apjával. Keserűen felpanaszolja háttérbe
szorítottságát, az apjától tapasztalt, alig leplezett gyűlöletet, s forró
szavakkal ajánlja fel neki szeretetét. A király már-már meghatódik, de amikor
fia arra kéri, hogy a kegyetlen Alba herceg helyett, aki csak hóhéraira számít,
őt küldje a lázongó Németalföld megbékítésére induló sereg élén, a kérést
ismételten elutasítja.
A távozó Carlost a királyné
lakosztálya előtt egy apród megállítja, és titokzatoskodva levelet nyújt át,
amely E. szignóval szerelmi légyottra hívja az infánst. Egy kulcsit is átnyújt,
elmagyarázva, merre van a szoba, ahol várják. Carlos eszeveszett boldogságában
még az épp arra térő Alba herceget is összecsókolja, s rohan a megjelölt
szobába – ahol Eboli hercegnőt találja. Nem képes leplezni zavarát és
csalódottságát. Mivel az apródtól a hercegnő már hallotta, milyen kitörő
örömmel fogadta imént az infáns a levelet, látnia kell, hogy az mást szeret. A
helyzet megalázó, bár Carlos igyekszik ezen gyengédségével enyhíteni. Megtudja
közben, hogy a király ismételten ajánlatokat tett a szép ifjú lánynak. Eboli
csalódva, szégyenben és kétségbeesetten marad magára. A korábban már megfigyelt
jeleket s iménti tapasztalatait összevetve kikövetkezteti, hogy az infáns a
királynét szereti, s nem viszonzatlanul, sőt azt is bizonyítva látja, hogy
bűnös viszonyt folytatnak. Akkor hát a királyné tündöklő erénye szörnyű
képmutatás! Bosszúvágy ébred benne, s úgy dönt, hogy mégis enged a király
unszolásának.
Domingo, a király
gyóntatója és Alba herceg is összevetik észrevételeiket, s felismerik, hogy a
királyné és Carlos szerelmesek. Ennek megörülnek, mert az infánst mindketten
veszélyesnek tartják, különösen a dominikánus, mert sejti, hogy az majd az
egyház támasza nélkül akarna kormányozni. Jön Eboli, aki találkát kért a
pátertől, ő volt ugyanis a király szerelmi ajánlatainak szégyentelen
közvetítője, sőt támogatója. A hercegnő közli, hogy enged. A pap ara is
ráveszi, hogy mint a királyné bizalmasa próbáljon tőle terhelő bizonyítékokat
elorozni.
Don Carlos titokban
találkozik Posával a karthauzi klastromban. Újra beszélni akar Erzsébettel,
mert nála van egy levél, amely bizonyítja, hogy Fülöp király Ebolit környékezi.
Reményét Posa lehűti, a levelet összetépi, s meggyőzi barátját, hogy a
boldogsághoz nem ilyen út vezet. Ismét ígéretet vesz tőle, hogy minden erejével
nagy hivatása betöltésére törekszik, s ennek fejében megígéri, hogy újabb
találkozót eszközöl ki a királynénál.
III. FELVONÁS. A király emésztő gondok közt, álmatlanul töltötte az
éjszakát. Előtte a „bizonyítékok”, amiket Eboli szerzett Erzsébet ládikájának
felfeszítésével. rajongó levelek, amelyeket Carlos írt Erzsébetnek. Hívatja
Domingót meg Albát, őszinte szót követel tőlük. Azok sajnálkozást mímelve,
készséggel tálalják elébe az alantas rágalmakat a királynéról, amelyekben már
korábban megegyeztek. A király sértett haraggal küldi el őket, hiszi is meg nem
is, amit hallott. Kétségek közt hányódva embert, barátot áhít, akit nem önző
érdek mozgat. Feljegyzései közt megtalálja Posa nevét. Grandjai, akiket
megkérdez felőle, egybehangzó dicsérettel említik hőstetteit, szelleme és
jelleme kiválóságát. A király maga elé rendeli.
Az ifjú máltai lovag
fellépése lenyűgözi a királyt. Büszke, bátor és szabad szelemet ismer meg
benne, aki nem kér kegyet, és nem fél semmitől. Merészen szól róla, mivé
változtatta Fülöpöt, a nagy Károly császár fiát a zsarnoki hatalom, amely
kezébe adatott, s felvázolja előtte a szabad emberek önkéntes társulásán
alapuló társadalom nagyszerű vízióját, amely társadalom magának a királynak is
visszaadná ember voltát. Mert aki magát istenné tette, nem számíthat emberek
együttérzésére, csak hízelgésre, hódolatra és gyűlöletre. Szavai szíven
találják a királyt, aki érzi ugyan, hogy veszélyes eszméknek szegődik
cinkosául, mégis felszólítja Posát, hogy legyen híve és barátja. Teljhatalmat
ad neki, s felkéri, fürkéssze ki az infáns és a királyné szívét, nyújtson
bizonyosságot neki kínzó kétségei között.
IV. FELVONÁS. Posa újra kihallgatást kér a királynétól. Elmondja
neki, hogy a király bizalmába fogadta; kihallgatást kér Carlos számára, s
Erzsébetre bízza, hogy elébe tárja a nagy tervet: az infáns titkon Brüsszelbe
megy, ott a felkelők vezetői lelkesen fogadják, ő élükre áll és a spanyol hadak
ellen fordul. Erre apja kénytelen lesz megadni neki, amit eddig megtagadott:
Németalföld alkirályi tisztét.
Lerma gróf, a testőrség
parancsnoka inti Carlost, hogy Posa feltűnő kegynek örvend a királynál,
annyira, hogy Fülöp még Albát is menesztette, jó lesz tehát óvakodni. Az infáns
tiltakozik a gyanúsítás ellen, de amikor Posával találkozik, kissé
bizalmatlanul fogadja. Barátja átadja neki a királyné írásos üzenetét, amitől
Carlos lelki egyensúlya helyreáll. Posa elkéri barátja levéltárcáját összes
bizalmas iratával, mert mint mondja, nála nagyobb biztonságban vannak
Erzsébet felháborodottan
kér kihallgatást a királytól: ládikáját felfeszítették, értékes írásait
ellopták. A király viszontvádol, de felesége oly méltósággal s oly
támadhatatlan érvekkel utasítja vissza az alantas gyanúsítgatást, hogy a király
már-már meginog bizonyosságában. Ekkor Erzsébet észreveszi a királynál a
medaliont, amely Carlost ábrázolja, s amely ugyancsak feltört dobozában volt.
Méltatlankodása újra felszítja az ingatag király haragját, aki kis híján
tettleg bántalmazza. Erzsébet elájul, arcát elsérti; távozása körülményei az
udvar szájára kerülnek.
A zavart és bűntudatos
király előtt megjelenik Posa. Figyelmezteti, hogy a királyné és Carlos
összeesküvést szőnek ellene, és megmutatja neki az infáns levéltárcáját a
titkos iratokkal. A király bizalma iránta immár határtalan: kérésére elfogatási
parancsot is ad neki fia ellen az ígéret fejében, hogy Posa csak végső esetben
fordul e megoldáshoz.
E beszélgetésnek véletlen
tanúja lesz Lerma gróf, s most már komolyan inti Carlost a veszélyre. Az infáns
kétségbeesik, úgy érzi, csak egy barátja maradt, Eboli hercegnő. Neki akarja
feltárni szívét – s ebben a helyzetben lepi meg őt Posa. Hogy a veszélyes
vallomásnak elejét vegye, nem lát más módot letartóztatja az infánst.
Eboli úgy érzi, az ő tettei
sodorták halálos veszélybe a herceget; összetörten a királyné elé omlik, s
bevall neki mindent. A féltékenységet a nemes lelkű Erzsébet megbocsátaná, de
amikor meghallja, hogy a hercegnő a király szeretője lett, száműzi
udvarhölgyét.
Posa jelenik meg a
királynénál. Halálra szántan búcsúzik tőle. Elárulja, hogy a nagy ügy sikere
érdekében merész és roppant bonyolult cselszövénybe kezdett, de egy apró
véletlen keresztezte a számításait. Nem maradt más módja megmenteni az infánst
és az ügyet, mint hogy magát áldozza el; neki talán csak percei vannak hátra.
Kéri a királynét, bátran szentelje életét igaz szerelmének, és álljon Carlos
mellé, hogy nagy feladatát végbevihesse
A grandok Fülöp szobája
előtt állnak, de a király senkit sem bocsát be, Posát várja. A márkit nem
találják. Jön Taxis, a postaminiszter, levelet hoz, amelyet Posa bízott rá nagy
titokzatosan, hogy Brüsszelbe továbbítsa. Bebocsátják, majd másokat is. Mint
hírlik, a király sírva fakadt a levél olvastán, Alba pedig diadalmasan lép elő
a fogadószobából: minden újra a régi!
V. FELVONÁS. A börtönben Posa felkeresi a trónörököst, s feltárja
előtte cselszövényét. Miközben mindent előkészített, hogy Carlos még az éjjel
elindulhasson Flandriába, feltűnő módon bízott Taxisra egy levelet, amelyben
minden gyanút magára terelt, Carlost pedig tisztára mosta E levél szerint ő törekedett a királyné kegyeire, s ő akart a flandriai lázadók élére állni.
biztos benne, hogy Taxis azonnal rohant a királyhoz a levéllel, a király pedig
elhitt mindent, s őt eltéteti láb alól. S valóban, orgyilkos golyótól találva
rogy össze a márki
A király grandjai élén jön,
hogy ünnepélyesen visszaadja fia szabadságát. A gyászába roskadt fiú azonban a
keserűség és harag önkívületében veti apja szemére, hogy meggyilkolta a
legnagyobb embert, akit a történelem formálhatott; szárnyaló gyászódája nemcsak
Fülöpöt, de még a grandokat is megrendíti. Odakintről vad hangzavar hallatszik:
Madrid népe fellázadt a hírre, hogy a népszerű trónörököst vérpad fenyegeti.
Alba herceg indul, hogy katonáival rendet teremtsen; a királyt aléltan viszik
el főemberei.
Carlost orvosa útján
értesíti a királyné: éjfélkor várja lakosztályában búcsúlátogatásra. Öltsön
barátcsuhát, s mint a néhai császár kísértetét (az a hírek szerint gyakran
látogat a palotába) bántatlanul fogják továbbengedni.
A király magánkívül
viaskodik mardosó bánatával, embereire nem is hederít, csak Posa elvesztét
siratja. Ekkor Alba és Domingo elébe tárják az iratokat, amelyeket a karthauzi
klastrom egyik barátjánál találtak: Posa hagyatéka mind, s részletesen leírják
a nagy spanyolellenes nemzetközi hadműveletet, amelynek élére Carlost várják
Flandriában. A király a főinkvizítort hívatja.
A kilencvenéves vak bíboros
szemrehányást tesz a királynak, akit hajdan ő nevelt, hogy a veszélyes eretnek,
Posa befolyásának adta át magát, s nem kérte ki ez ügyben az egyház
jóváhagyását. Fülöp a fiáról akar beszélni. felléphet-e ellene a törvény teljes
szigorával, mivel felségárulónak bizonyult. A főpap Isten példájára hivatkozik,
aki fiát adta a világért; az egyház áldását adja lépésére
Híre érkezik, hogy gyanús
alak lopózott a királyné lakosztálya felé.
Carlos a királyné előtt
áll. Búcsúzni jött. El van tökélve, hogy végbeviszi, amivel a nagy halott
szellemének tartozik. Erzsébet céloz rá, mit kötött a lelkére Posa, s hogy most
már kész megvetni a világ ítéletét, és csak a szívére hallgatni, de Carlos a
szavába vág. halandó vágy nem köti többé szívét, leküzdötte magában, csak a
nagy feladat áll előtte. Egy szűzies csókkal búcsúzik – s ekkor belép a király,
grandjai és a főinkvizítor kíséretében. „Bíboros, a magamét / én megtettem.
Most ön következik” mondja a király.
(Forrás:
77 híres dráma 129-136. old., old. –
Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése