2019. okt. 27.

FRIEDRICH SCHILLER (1759-1805): Don Carlos




 Az irodalmi köztudat úgy őrzi őt Goethe párjaként, ahogy a weimari szobortalapzaton állnak: kéz a kézben. A német irodalom fénykorának a megalapozói voltak; életük és munkásságuk egy fontos évtizedre kapcsolódott össze. Á Schiller tíz évvel fiatalabb volt, és a halál huszonhét évvel előbb elragadta, mint zseniális barátját. életútja is küzdelmesebb volt. Apja felcser; ő ugyancsak medicinát, majd jogot tanult, s ezredorvosként indult pályáján, de kaszárnyafogságot szenvedett, mert Mannheimben megnézte saját s első drámai művének a Haramiáknak (1871) hatalmas sikerű előadását. Ez a mű a német romantika első szakaszának, a viharos Sturm und Drangnak a zászlóbontása lett, s a szerző ezután megpróbált mint színműíró egzisztenciát teremteni magának. Hiába volt azonban a kiváló polgári szomorújáték, az Ármány és szerelem (1784), majd a nemes veretű történelmi dráma, a Don Carlos (1787) lelkes fogadtatása, hiába lett ő maga 1789-ben a jénai egyetemen a történelem professzora, az anyagi gondok még sokáig elkísérték. Pedig hihetetlen munkabírással dolgozott. Kiváló reflexív költemények és balladák, fontos esztétikai és történelmi írások kerültek ki tolla alól; megalapította a Hórák c. folyóiratot, amely a német romantika legfontosabb orgánuma lett, s ekkortól mélyült el baráti és művészi kapcsolata Goethével. 1799-ben Weimarba költözött, s az ottani színház kínálta lehetőségek új, nagy lendületet adtak drámaírói munkásságának. Egymás után írta és vitte színre történelmi drámáit, amelyekben váltogatva a klasszicizmus, a romantika és a realizmus jegyei érvényesültek; ezek a Wallenstein-trilógia (1800), a Stuart Mária (1801), Az orléans-i szűz (1801), A messinai menyasszony s utolsó nagy népi drámája, a Tell Vilmos (1804).

A sokoldalú Schiller legfőképpen mégis drámaíró volt, mégpedig az első a német irodalomban, aki nem könyvdrámákat, hanem ízig-vérig színpadra termett darabokat írt, színre való jellemeket formált, és kiváló érzéke volt a színi hatáshoz. Ifjúkori zseniális remeke, az Ármány és szerelem a maga nyers realitásával és érzelmi izzásával maradéktalanul frissen hat mai előadásban is. A később írt verses történelmi tragédiákban Schiller fontos az esztétikai elve, az idealizmus lépett előtérbe; ez és a fennkölt retorika meg a terjengősség már távolabb esik a mai ízlésünktől.

A Don Carloson öt évig dolgozott írója; Shakespeare metrumát, az ötös-hatodfeles jambust (blank verse) használta hozzá. A majd ötezer sornyi terjedelmet az első előadás számára jócskán le kellett rövidítenie. A történelmi anyagot szuverén módon formálta céljaihoz és a drámai hatáshoz. A valódi Fülöp királyból, a trón fantáziatlan és érzéketlen bürokratájából, aki az események idején negyvenéves volt, megtört aggastyánt alkotott, a trón rideg magányában reménytelenül szeretetre szomjazó, rossz lelkiismeretű zsarnokot. Az ő ideális lelkületű, nagy tehetségű Carlos a valóságban zavaros fej, egzaltált ifjú volt, s biztosan nem fűzte szerelmi szenvedély a királynéhoz, akit tizenöt éves korában, az esküvőjén látott meg először. A mű igazi hőse az író leleménye: Rodrigo Posa márki, a szabadságeszme egyik legkiválóbb bajnoka a világirodalomban.

A mű 1970-ben került először magyar színpadra, Vas István fordításában. A dráma nyomán készült opera Verdi egyik legnépszerűbb alkotása lett.


DON CARLOS

Főbb szereplők:

II. FÜLÖP, spanyol király; VALOIS ERZSÉBET, a felesége; DON CARLOS, TRÓNÖRÖKÖS; eboli hercegnő, UDVARHÖLGY; RODRIGO POSA MÁRKI, máltai lovag; alba herceg, hadvezér; LERMA GRÓF, a testőrség parancsnoka; DOMINGO, a király gyóntatóatyja, FŐINKVIZÍTOR

I. FELVONÁS Aranjuezben, a király nyári lakának kertjében Don Carlos infáns, a király huszonhárom éves fia, aki nemrég tért haza az alcalái egyetemről, Posa márkival, gyerekkori játszópajtásával találkozik. Posa bejárta Európát, s Flandriában is időzött, ahol a polgárság egy ideje új hitet követ, és fegyvert fogott, hogy lerázza a spanyol igát. A csüggedt herceg Posa szeretetéért esd; emlékezteti rá, hogyan vállalta egyszer az ő csínyéért helyette a súlyos büntetést. Elárulja, hogy apját, Fülöpöt, aki oly ridegen nevelte, képtelen szeretni, és még kevésbé azóta, hogy feleségül vette az ő imádott menyasszonyát, Erzsébetet. Megvallja, hogy kétségbeesetten imádja mostohaanyját, de a szigorú etikett miatt még szót sem tud váltani vele. Posa megígéri, hogy felkeresi a királynét, és kimódolja, hogy barátja négyszemközt beszélhessen vele.

A királynét látjuk udvarhölgyei között; szavaiból kitűnik, hogy vágyik vissza hazájába, francia földre, hogy szenved az udvari rendtartás bilincseitől, hogy még gyermekét is csak az előírt órában láthatja. Posa márki jelentkezik kihallgatásra; még a párizsi udvarból ismeri a királynét, s leveleket hoz neki anyjától s fivéreitől. Erzsébet különféle ürügyekkel eltávolítja az őrizetét ellátó udvarhölgyeket, s Posa kérésére engedélyezi, hogy Carlos látogatást tegyen nála.

Az infáns lángoló szavai, viharzó szenvedélye meghökkenti, s csillapítani igyekszik az ifjút. Beismeri, hogy férje mellett a kötelesség és becsület tartja, arra is céloz, hogy valaha szerette Carlost, de józan logikával rávezeti, hogy az ifjú már sem szépszerével, sem erőszakkal nem szerezheti meg őt. Jobb hát, ha érzelmeit, energiáit országa javára fordítja, ha majd a korona az övé lesz.

A király jön grandjai kíséretében – Carlos és Posa még idejében távoztak, s a király egyedül s erős felindultságban találja feleségét. Haragjában száműzi az ügyeletes első udvarhölgyet, s kifejezi rosszallását, hogy a királyfi nincs jelen a ceremónián.

A királyné iménti szavai erőt öntöttek a csüggedt hercegbe. Most már hajlandó a flandriai felkelők ügyére is gondolni, amire az imént még hiába buzdította barátja, s úgy dönt, hogy másnap kihallgatást kér a királytól.

II. FELVONÁS. Másnap a madridi palotában Carlos megjelenik Fülöp előtt, de csak nyomatékos kérésével éri el, hogy Alba herceg távozzék, s ő négyszemközt szólhasson apjával. Keserűen felpanaszolja háttérbe szorítottságát, az apjától tapasztalt, alig leplezett gyűlöletet, s forró szavakkal ajánlja fel neki szeretetét. A király már-már meghatódik, de amikor fia arra kéri, hogy a kegyetlen Alba herceg helyett, aki csak hóhéraira számít, őt küldje a lázongó Németalföld megbékítésére induló sereg élén, a kérést ismételten elutasítja.

A távozó Carlost a királyné lakosztálya előtt egy apród megállítja, és titokzatoskodva levelet nyújt át, amely E. szignóval szerelmi légyottra hívja az infánst. Egy kulcsit is átnyújt, elmagyarázva, merre van a szoba, ahol várják. Carlos eszeveszett boldogságában még az épp arra térő Alba herceget is összecsókolja, s rohan a megjelölt szobába – ahol Eboli hercegnőt találja. Nem képes leplezni zavarát és csalódottságát. Mivel az apródtól a hercegnő már hallotta, milyen kitörő örömmel fogadta imént az infáns a levelet, látnia kell, hogy az mást szeret. A helyzet megalázó, bár Carlos igyekszik ezen gyengédségével enyhíteni. Megtudja közben, hogy a király ismételten ajánlatokat tett a szép ifjú lánynak. Eboli csalódva, szégyenben és kétségbeesetten marad magára. A korábban már megfigyelt jeleket s iménti tapasztalatait összevetve kikövetkezteti, hogy az infáns a királynét szereti, s nem viszonzatlanul, sőt azt is bizonyítva látja, hogy bűnös viszonyt folytatnak. Akkor hát a királyné tündöklő erénye szörnyű képmutatás! Bosszúvágy ébred benne, s úgy dönt, hogy mégis enged a király unszolásának.

Domingo, a király gyóntatója és Alba herceg is összevetik észrevételeiket, s felismerik, hogy a királyné és Carlos szerelmesek. Ennek megörülnek, mert az infánst mindketten veszélyesnek tartják, különösen a dominikánus, mert sejti, hogy az majd az egyház támasza nélkül akarna kormányozni. Jön Eboli, aki találkát kért a pátertől, ő volt ugyanis a király szerelmi ajánlatainak szégyentelen közvetítője, sőt támogatója. A hercegnő közli, hogy enged. A pap ara is ráveszi, hogy mint a királyné bizalmasa próbáljon tőle terhelő bizonyítékokat elorozni.

Don Carlos titokban találkozik Posával a karthauzi klastromban. Újra beszélni akar Erzsébettel, mert nála van egy levél, amely bizonyítja, hogy Fülöp király Ebolit környékezi. Reményét Posa lehűti, a levelet összetépi, s meggyőzi barátját, hogy a boldogsághoz nem ilyen út vezet. Ismét ígéretet vesz tőle, hogy minden erejével nagy hivatása betöltésére törekszik, s ennek fejében megígéri, hogy újabb találkozót eszközöl ki a királynénál.

III. FELVONÁS. A király emésztő gondok közt, álmatlanul töltötte az éjszakát. Előtte a „bizonyítékok”, amiket Eboli szerzett Erzsébet ládikájának felfeszítésével. rajongó levelek, amelyeket Carlos írt Erzsébetnek. Hívatja Domingót meg Albát, őszinte szót követel tőlük. Azok sajnálkozást mímelve, készséggel tálalják elébe az alantas rágalmakat a királynéról, amelyekben már korábban megegyeztek. A király sértett haraggal küldi el őket, hiszi is meg nem is, amit hallott. Kétségek közt hányódva embert, barátot áhít, akit nem önző érdek mozgat. Feljegyzései közt megtalálja Posa nevét. Grandjai, akiket megkérdez felőle, egybehangzó dicsérettel említik hőstetteit, szelleme és jelleme kiválóságát. A király maga elé rendeli.

Az ifjú máltai lovag fellépése lenyűgözi a királyt. Büszke, bátor és szabad szelemet ismer meg benne, aki nem kér kegyet, és nem fél semmitől. Merészen szól róla, mivé változtatta Fülöpöt, a nagy Károly császár fiát a zsarnoki hatalom, amely kezébe adatott, s felvázolja előtte a szabad emberek önkéntes társulásán alapuló társadalom nagyszerű vízióját, amely társadalom magának a királynak is visszaadná ember voltát. Mert aki magát istenné tette, nem számíthat emberek együttérzésére, csak hízelgésre, hódolatra és gyűlöletre. Szavai szíven találják a királyt, aki érzi ugyan, hogy veszélyes eszméknek szegődik cinkosául, mégis felszólítja Posát, hogy legyen híve és barátja. Teljhatalmat ad neki, s felkéri, fürkéssze ki az infáns és a királyné szívét, nyújtson bizonyosságot neki kínzó kétségei között.

IV. FELVONÁS. Posa újra kihallgatást kér a királynétól. Elmondja neki, hogy a király bizalmába fogadta; kihallgatást kér Carlos számára, s Erzsébetre bízza, hogy elébe tárja a nagy tervet: az infáns titkon Brüsszelbe megy, ott a felkelők vezetői lelkesen fogadják, ő élükre áll és a spanyol hadak ellen fordul. Erre apja kénytelen lesz megadni neki, amit eddig megtagadott: Németalföld alkirályi tisztét.

Lerma gróf, a testőrség parancsnoka inti Carlost, hogy Posa feltűnő kegynek örvend a királynál, annyira, hogy Fülöp még Albát is menesztette, jó lesz tehát óvakodni. Az infáns tiltakozik a gyanúsítás ellen, de amikor Posával találkozik, kissé bizalmatlanul fogadja. Barátja átadja neki a királyné írásos üzenetét, amitől Carlos lelki egyensúlya helyreáll. Posa elkéri barátja levéltárcáját összes bizalmas iratával, mert mint mondja, nála nagyobb biztonságban vannak

Erzsébet felháborodottan kér kihallgatást a királytól: ládikáját felfeszítették, értékes írásait ellopták. A király viszontvádol, de felesége oly méltósággal s oly támadhatatlan érvekkel utasítja vissza az alantas gyanúsítgatást, hogy a király már-már meginog bizonyosságában. Ekkor Erzsébet észreveszi a királynál a medaliont, amely Carlost ábrázolja, s amely ugyancsak feltört dobozában volt. Méltatlankodása újra felszítja az ingatag király haragját, aki kis híján tettleg bántalmazza. Erzsébet elájul, arcát elsérti; távozása körülményei az udvar szájára kerülnek.

A zavart és bűntudatos király előtt megjelenik Posa. Figyelmezteti, hogy a királyné és Carlos összeesküvést szőnek ellene, és megmutatja neki az infáns levéltárcáját a titkos iratokkal. A király bizalma iránta immár határtalan: kérésére elfogatási parancsot is ad neki fia ellen az ígéret fejében, hogy Posa csak végső esetben fordul e megoldáshoz.

E beszélgetésnek véletlen tanúja lesz Lerma gróf, s most már komolyan inti Carlost a veszélyre. Az infáns kétségbeesik, úgy érzi, csak egy barátja maradt, Eboli hercegnő. Neki akarja feltárni szívét – s ebben a helyzetben lepi meg őt Posa. Hogy a veszélyes vallomásnak elejét vegye, nem lát más módot letartóztatja az infánst.

Eboli úgy érzi, az ő tettei sodorták halálos veszélybe a herceget; összetörten a királyné elé omlik, s bevall neki mindent. A féltékenységet a nemes lelkű Erzsébet megbocsátaná, de amikor meghallja, hogy a hercegnő a király szeretője lett, száműzi udvarhölgyét.

Posa jelenik meg a királynénál. Halálra szántan búcsúzik tőle. Elárulja, hogy a nagy ügy sikere érdekében merész és roppant bonyolult cselszövénybe kezdett, de egy apró véletlen keresztezte a számításait. Nem maradt más módja megmenteni az infánst és az ügyet, mint hogy magát áldozza el; neki talán csak percei vannak hátra. Kéri a királynét, bátran szentelje életét igaz szerelmének, és álljon Carlos mellé, hogy nagy feladatát végbevihesse

A grandok Fülöp szobája előtt állnak, de a király senkit sem bocsát be, Posát várja. A márkit nem találják. Jön Taxis, a postaminiszter, levelet hoz, amelyet Posa bízott rá nagy titokzatosan, hogy Brüsszelbe továbbítsa. Bebocsátják, majd másokat is. Mint hírlik, a király sírva fakadt a levél olvastán, Alba pedig diadalmasan lép elő a fogadószobából: minden újra a régi!

V. FELVONÁS. A börtönben Posa felkeresi a trónörököst, s feltárja előtte cselszövényét. Miközben mindent előkészített, hogy Carlos még az éjjel elindulhasson Flandriába, feltűnő módon bízott Taxisra egy levelet, amelyben minden gyanút magára terelt, Carlost pedig tisztára mosta E levél szerint ő törekedett a királyné kegyeire, s ő akart a flandriai lázadók élére állni. biztos benne, hogy Taxis azonnal rohant a királyhoz a levéllel, a király pedig elhitt mindent, s őt eltéteti láb alól. S valóban, orgyilkos golyótól találva rogy össze a márki

A király grandjai élén jön, hogy ünnepélyesen visszaadja fia szabadságát. A gyászába roskadt fiú azonban a keserűség és harag önkívületében veti apja szemére, hogy meggyilkolta a legnagyobb embert, akit a történelem formálhatott; szárnyaló gyászódája nemcsak Fülöpöt, de még a grandokat is megrendíti. Odakintről vad hangzavar hallatszik: Madrid népe fellázadt a hírre, hogy a népszerű trónörököst vérpad fenyegeti. Alba herceg indul, hogy katonáival rendet teremtsen; a királyt aléltan viszik el főemberei.

Carlost orvosa útján értesíti a királyné: éjfélkor várja lakosztályában búcsúlátogatásra. Öltsön barátcsuhát, s mint a néhai császár kísértetét (az a hírek szerint gyakran látogat a palotába) bántatlanul fogják továbbengedni.

A király magánkívül viaskodik mardosó bánatával, embereire nem is hederít, csak Posa elvesztét siratja. Ekkor Alba és Domingo elébe tárják az iratokat, amelyeket a karthauzi klastrom egyik barátjánál találtak: Posa hagyatéka mind, s részletesen leírják a nagy spanyolellenes nemzetközi hadműveletet, amelynek élére Carlost várják Flandriában. A király a főinkvizítort hívatja.

A kilencvenéves vak bíboros szemrehányást tesz a királynak, akit hajdan ő nevelt, hogy a veszélyes eretnek, Posa befolyásának adta át magát, s nem kérte ki ez ügyben az egyház jóváhagyását. Fülöp a fiáról akar beszélni. felléphet-e ellene a törvény teljes szigorával, mivel felségárulónak bizonyult. A főpap Isten példájára hivatkozik, aki fiát adta a világért; az egyház áldását adja lépésére

Híre érkezik, hogy gyanús alak lopózott a királyné lakosztálya felé.

Carlos a királyné előtt áll. Búcsúzni jött. El van tökélve, hogy végbeviszi, amivel a nagy halott szellemének tartozik. Erzsébet céloz rá, mit kötött a lelkére Posa, s hogy most már kész megvetni a világ ítéletét, és csak a szívére hallgatni, de Carlos a szavába vág. halandó vágy nem köti többé szívét, leküzdötte magában, csak a nagy feladat áll előtte. Egy szűzies csókkal búcsúzik – s ekkor belép a király, grandjai és a főinkvizítor kíséretében. „Bíboros, a magamét / én megtettem. Most ön következik”  mondja a király.

(Forrás: 77 híres dráma  129-136. old., old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése