Déli verőfényben mért villog üstökös ott fenn?
Rendbontó csillag: nappal a földre ragyog.
Már az Oroszlánnak feketés-rőt fürtözetén át
Fölfele hajtja a nap nyári, heves lovait
És nem hagyva a sok kusza árnyat hosszúra nőni,
Függélyes nyilat ont Afrika népeire.
Minden lángol most: ilyenkor a szép szűzi égbolt
Nem tűr egy szeplőt, foltot az arculatán.
Mélykék köntösű éjt telehintő mennyei fények
Lángba-vakult seregét rejti a nappali ég,
Ám egy nagy jövevény, bátrabban, mint valamennyi,
Fenn-égő nappal mit se törődve vakít.
Minden időszakban süt e bíbor-tüzű kométa,
Csóva-uszálya nehéz háborúval fenyeget.
Ó, te, akár Jupiter légy, legfőbb úr a magasban,
Vagy Vénusz kedvelt, bájteli csillaga tán,
Vagy fiatal lobogás, kit az isten rendel az égre,
Hogy te segéld Phobeus lankadozó erejét.
Ó, te szerencsefi, fent versenghetsz nap sugarával
S nem csak a zord éjnek mennyei ékszere vagy.
Gyászt, szomorúságot sose hozz, kedvezzen a fényed.
Űzd el a balvégzet gyilkait és cseleit.
Győzd le a Saturnus vad hidegét: és Marsot, az ártót,
Mérsékletre tanítsd, nagy heve kárt ne tegyen:
Add, hogy Arcturus viharától félni ne kelljen:
Hosszas záporesőt már sose öntsön a Kos:
Édes arany szőlőnk a Bököl jéggel le ne verje:
El ne aszalja a dús völgyet a Kánikula:
Bősz Orion a hajóst tenger mélyére ne döntse
Szablyát és buzogányt rázva a bárka felett,
S óvja a jó Castor tarajos-habú áradat ellen,
S révbe vezesse a hét-csillagú Medve kegye.
Föld a vetett gabonát majd százszor visszafizesse,
Sok halat adjon a víz, jó levegő madarat.
Kínzott földünkön veled újra viruljon a béke,
Zárja be végképpen Janus a fegyvereit.
Minden népnek hozz virulást és tiszta szerencsét,
Mégis főképpen Pannoniára tekints:
Űzd a nyilas törököt mind Hellespontuson által,
Kit most hűtelenül hoz mifelénk a Duna.
Tiszteljék a királyt az urak, s a király velük együtt
Kormányozza szívét, jóra vezesse honát.
Így lész a legnemesebb a rózsa-világú tüzek közt
S lángot-ölő habokat már sose érj nyugaton.
(Ford.: Weöres Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése