Horváth Imre (1906-1993): A sárga ház (1946)

I.

Ez is csak ház, e híres sárga ház.
Fény itt is él, árnyék itt is tanyáz.
De nem érti a fény, hogy ért ide -
S nem emlékszik az árnyék semmire.

II.

Te is itt élsz e szűk, zárt udvaron.
Te is itt élsz, mi urunk, Unalom,
s ha árnyadat magamról elverem,
Te felborongsz fűn, fán, falevelen.

III.

És nézd: itt sétál Nagy Napoleon.
Ne hidd, hogy a híréből tán levon,
hogy napjait nem jelzi semmi tett:
Élt-e császár ki többet épített?

IV.

És felvillant téged egy kártyalap,
tegnap meg a sakktáblán láttalak,
e könyvből meg felrepül most neved -
s az ég felettem fellegtelenebb.

V.

Nyugágy, miben nyugtalan heverek
s ki mellettem heverész, senki más:
Mókus kutya. Érte is reszketek:
kicsi, fehér és epilepsziás.
Sorstárs, sőt több: elvbarát ő velem.
Ha lövést hall, hát felveti magát
és a levegőt marcangolja fenn...
A háború torkát harapja át.

VI.

Kár felkelni, nem vár ma semmi jó.
Ez csak a reggeli depresszió.
Kár feküdni, oly jó volna élni ma:
ez csak az esti eufória.

VII.

S jönnek-mennek ápolók, orvosok:
köpenyeik széle is orvosod.
Köpenyeik széle is tejfehér
s e színben a végtelen béke él.

VIII.

Várad már nincs. Mióta itt vagyok
elseperte az idő Váradot.
Így érzem itt, de hallga... ez a hang
úgy szól, akár a váradi harang.

IX.

Nem rejtély már, hogy a rabsors milyen.
Rád gondolok, ó szegény Lélien -
s egy verssorod gyakran meglátogat:
"Mivé tetted az ifjúságodat?"

X.

Fent a hegyen fénylik az idegosztály.
Tavasszal még te is ott fent napoztál -
s most, mint árnyék lebeg a zárt osztályon:
Hitted-e, hogy Isten így kirostáljon?

XI.

"Vétkezel, ha szíved itt háborog,
voltak ennél vészesebb táborok,
voltak nálad kínzottabb Krisztusok..."
Keresztfádnak erdeje susog.

XII.

Ki jön hozzám? hány rokon? hány barát?
Hány ismerős? hány drága, drága láb?
Éjjel-nappal vendégeket kapok:
éjjel az éjet, nappal a napot.

XIII.

És néhanap az élet bekopog.
Míg ideért, a színe lekopott.
És néhanap bekopog a Halál -
s itt ő is mintha haldokolna már.

XIV.

Ha az őrült rémtette érdekel,
ne jőjj ide, csak nézz az égre fel,
az égre, hol ezernyi harci gép
emlékeid ködéből ím kilép,
hogy bombázzon a békés táj felett.
Itt nincs bolond, itt nincs, csak pár beteg,
nem ölnek ők, föl mit sem gyújtanak...
Kint, kint keresd a tébolyultakat.

(Forrás: http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/horvathi.htm)