Egymásra hajló fehér boltívek,
Az is meglehet, szívek.
Szívek, miket fehérre mosott
Az imádság és az ostorok
Sziszegő, kemény, büntető ütése,
Mely a testen át is őket érte.
Egymásra hajló fehér boltívek,
Az is meglehet, szívek.
A benne élők, lehet, hogy rabok,
De a cellarések nem börtönablakok!
Ha kisebbre faragta volna is a kéz,
Rajtuk a szem a végtelenbe néz.
Egymásra hajló fehér boltívek,
Az is meglehet, szívek.
Örök némák, csak csendben van szavuk.
Csillagok fonják rá szép ezüsthajuk.
*) A kitűnő költő 1937 nyarán a krakkói és a csensztochowai pálos kolostorok vendége volt. Ott írta ezt a költeményt.
(Forrás: A fehér barát 2. évf. 1. sz. (1939. márc.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése