Emlékeztek-e Ceres istenasszonyra, a görög mítosz nagy bujdosójára, ki leánya elvesztése miatt határtalan bánatában sírva és keseregve vándorol örökkön örökké…? Így bolyongott messze földeken ami imádott, immár megdicsőült Nagyasszonyunk is, szívében az egyre vérző fájdalommal, hogy a természet, a halhatatlan pompájú természet ölén találjon ideig-óráig tartó enyhülést. Elmerült a költők költőjének, Homérosznak tanulmányozásában és szelleme a magasztos poézis szárnyán a magasba röppenve, megszabadulhatott valameddig a jelenlét lenyűgöző boldogtalanságától. A természetnek és Homérosznak szeretete indította Erzsébet királyasszonyt, hogy Korfu szigetén azt a hírneves kastélyt, az Achilleiont emeltesse, mely úgy tűnik föl a távol sejtelmes szívű embere előtt, akárcsak Csipkerózsának mesebeli várkastélya.
Korfu maga igazi paradicsom. Üde délszaki levegő lengedez a szigeten, millióra menő olajfa díszlik szerte-szét, narancs, citrom és fügefa-ligetek illatoznak. Népe, e festői viseletű szláv-görög-olasz vegyülék, valami csodálatos gondtalansággal, földjét alig mívelve éldegél, apró tanyáik, falvaik elszórva feküsznek a fák közt, melyek közein itt-ott kicsillámlik a tenger kékséges vize…
A sziget fővárosától délre, Gasturi falu közelében, a 150 méter magas Monde-Dece emelkedésen épült a Homérosz déli, ifjú hőséről, Achilleuszról elnevezett Achilleion. Tervének részleteit Nagyasszonyunk állapította meg saját műízlése szerint és így építette föl aztán Carito Raffaello nápolyi műépítő l1889-1891 között. A kastélynak klasszikus szépségét az adja meg, hogy trójai, mykenei és különösen pompeji műépítészeti emlékeket használtatott hozzá mintákul a királyné.
Ha az Achilleionhoz akarunk jutni, a korfui kikötőben szállunk bárkára, mely déli irányban folyton a partok mellett halad…
Elhagyva Garitra és Chalkiopulos öbleit, egy, a tengerszélig erdős hegyoldal alá érünk,mely felett az ormon, sűrűségbe rejtve áll a királyi lak.
A kastély homlokzata három emeletű; éjszakra néző hátulsó oldalának felső emelete a Braila-villához tartozó kertnek százados fáktól árnyékolt felső teraszára nyílik, honnan mind szélesebb teraszokban szelíden hajlik alá a hegyoldal. A kastély homlokzata az országútra néz, mely Korfuból Gasturin át a kastély területe alatt Benizze felé visz. Magas fehér falkerítés és olajfalombok rejtik el a kastélyt a kíváncsiak elől.
Gasturi felől kerülünk a kastély elé s amint a gyönyörű parkba belépünk, elsőben Hester Ernő szoborműve: A haldokló Akhilles tűnik szemünkre, melyről a kastély nevét kapta. A szobormű mellett két oldalt árnyas utak visznek feljebb. A lombok között itt-ott egy-egy fehér márványból faragott erdei mympha, vagy bronzból öntött táncoló Faun alakja tűnik elő. Feljebb egy félkörű lépcsőzethez érkezünk, mely alatt mesterséges cseppkő-barlang mélyed be a hegyoldalba óriási páfrányoktól sűrűn benőtt bejárattal.
A barlang hátsó falán tükrök vannak elhelyezve, melyek szürkés-zöld fényt vetnek a barlang üregéből csobogva előtörtető forrás vizére.
A lépcsőn fölmenve, az alsó peristyl teraszára érünk, hol rózsák s nárciszok közt pihenve találjuk Hermest, a nápolyi múzeum híres Herkulanum bronzának másolatát. Innen néhány lépcső a felső peristyl teraszára visz, melyet oszlopos könyöklő szegélyez. A feljárat két oldalán levő talapzaton egy-egy támadni készülő ökölbirkózó alak van sötét bronzból.
Most följutunk a felső peristylre.
A peristyl egy fölött, oszlopos folyosó, illetőleg oszlopcsarnok,mely az épület körül derékszög alatt megtörve, egy rövidebb s egy hosszabb szárnyban végződik. Az oszlopok, melyek a tetőzetet tartják, közepükön fölül kéveoszlopok, míg az alsó részük sima henger és cinóber vörös színezésű; az oszlopfők pedig gazdagon aranyozottak és színesek. Kitűnő háttét ad ez oszlopokhoz a sötétvörös színű pompeji fal nagy freskó-medaillonjaival, melyekbe Apolló, Daphne, a vak Homeros, Aesopus, Theseus és Ariadne alakjai festvék. A falnál egymástól meghatározott távolságra mellszobrok állanak s majd mind a klasszikus világ bölcseit, szónokait, művészeit ábrázolják.
Költői műkincsei az Achilleionnak a nagy márványmúzsák és Apolló alakja, melyek az egyes oszlopok előtt állanak. Majdnem valamennyi Rómából származó ókori műremek. Valaha a Borghese hercegek tulajdonában voltak.
A peristylról egyetlen lépcső visz a Múzsa-ligetbe, hol a százados ciprusok, magnóliák, olajfák közt egy szökőkút van a vizet frecskendő delfinnel; egy fekete szatír is ott leskelődik a víz körül, hátán a Dionysos fiát tartva.
A díszkertnek egyik újabban készült ékessége a Rudolf trónörökös emléklére állított művészi oszlop, melynek előoldalán a boldogult trónörökös domború mellképe van. A fiát vesztett királyné ez emlék állításával enyhítette itt anyai szívének mély bánatát.
Az előcsarnok bejáratával szemben van a lépcsőcsarnok. Szatírok és karyatidák tartják a párkányzatot és a lépcsőszakokat.
Az üvegtetőn át fölülről beözönlő napfény jól világítja meg a lépcsőcsarnok nagy falfestményét, melynek tárgya: Akhiller diadalmenete Hektor holttestével Trója falai körül.
A lépcső följáratának két oldalán óriási bronz- és porcelán-vázák vannak hatalmas legyezőpálmákkal, a háttért pedig fal nagyságú tükrök ékesítik. Kevés bútorzat, de klasszikus előkelőség és gazdagság mindenütt. Az aranyozott fehér asztalon albumok vannak a királyné utazásaiból való fényképekkel. A csarnokot szintén utazásokon gyűjtött műtárgyak díszítik.
A termeket mindenütt nemes pompa jellemzi; a bútorok Caponetti tanár rajzai után mind művészileg készültek.
A termekből a királyné egy kedvenc helyére kalauzolják fel az utast.
A tenger felé, a meredek lejtő fölött egy kerek ernyő van kifeszítve, színes, antik díszítéssel mintázott szövetből. Az ernyőt tartó vasrudakra aeol-hárfák vannak erősítve. Az ernyő alatt félkör alakú márványpad s ez előtt szintén márványasztal áll.
Az innen nyíló kilátás szépsége minden képzeletet meghalad. Távol az ezer színt játszó tenger túlsó partján Albánia hegyei kéklenek; éjszak felé vakító napfényben Akrokeraunia csúcsai ragyognak; délre Korfuval szemben Buchraton tűnik föl. Ide látszanak a távolból Janina, az istenekkel társalgó Pindus-hegy csúcsai és a dodonai tölgyek; közelből pedig a környék fehér falvacskái, odább Khalkiopulus öble, a phäak kikötő, a holtak szigete stb. mint Böcklin képén is látjuk.
A kastélyhoz egészen közel van a királyné számára épített szép fehér móló, melynek végét egy hatalmas, a hullámokból felugró kő-delfin díszíti.
Elfogódott szívvel veszünk búcsút e csodás kilátástól. Visszafelé indulunk.
Kanyargó utakon, kaktuszok, agavék, babérfák s myrtusbokrok között visz utunk. Egyszerre csak egy oszlopon nyugvó kupola tűnt elénk; a Heine emléke. A kupola alatt fáradtan ül karosszékében a Dalok könyvé-nek költője. Fejét mellére hajtva, könnyes szemekkel néz ki a végtelen tengerre… A dán szobrász, Hassebriis Lajos műve, ki maga is oly lelkes bámulója Heiné-nek, mint a királyné, aki költőjének ezt a remek emléket állíttatta.
A talapzatra Heiné-nek ez az örökszép dala van vésve:
E bús, magányos könycsepp
Szememből mért fakad,
Mely mint a tűnt időknek
Emléke, itt maradt?
Sok ragyogó testvére,
Sok fényes társa volt,
De búmmal s örömemmel
Már mind, mind szertefolyt.
Ködként megsemmisültek
A kék kis csillagok,
A melyek ragyogása
Örömet s bút adott.
Elhalt, mikép a szellő
Szívem szerelme is…
Te régi árva könycsepp,
Szétfolyhatsz már te is!*
(* Zoltán Vilmos fordítása.)
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 42. szám, 1898. okt. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése