Jan Joris van Vlirt állítólagos Faust-portréj. Rembrandt vázlata nyomán, 1630 körülGoethe, a költő és Gounod a zenész világhírűvé tették Faust nevét, mely igazi típusává lett a „boszorkánymesterek”-nek s bizonyos fokig a rejtélyes jövőt és titokzatos dolgokat kutató embereknek is. Régóta tudjuk azonban, hogy ennek a híres Faustnak volt valódi élő őse, kit kortársai közül oly kitűnőségek, mint Luther, Melanchton is emlegetnek s kinek boszorkánykodásai a köznépre igen nagy hatásúak voltak, úgy, hogy a ponyvairodalomban neve, mint valami legenda hőséé, előkelő helyet foglal el s hogy ez a ponyvairodalom költötte el Lessing s más írók figyelmét azon érdekes alak iránt, melyet azután Goethe tett világhírűvé.
Bármily csekély kapcsolat van is Goethe Faustja és a XVI-ik században élt hasonnevű boszorkánymester közt, ki csak alkalmi ok volt a nagy költőnek az ideális alak megteremtésére: a dolog természetében van hogy az egykori boszorkánymesterről is szeretnének az emberek minél többet tudni; ezért a német tudósok egész légiója foglalkozik a régi Faustról itt-ott fennmaradt emlékek összegyűjtésével s azok kritikai feldolgozásával. A munka nehéz, mivel az adatok nagyon szórványosak s egymással ellenkezők, de azért ma már eléggé tisztázva van a dolog. Az addig kiderített eredményeket az egyik legbuzgóbb kutató, Kiesewettere Károly után a következőkben állítjuk össze.
Faust nevét legelőször Trithemius János apát említi egy 1507. aug. 20-án kelt levelében, elmondván, hogy 1505-ben Speyerbe utazván, éppen Faust után érkezett Gelnhausenbe s ott egy polgárnál látta az ő névjegyforma hirdetését ezzel a szédelgő felírással: „Magister Georg Sabellicus, Faustus Junior, Quellbrunn der Nekromanten, Astrolog, zweiter der Magier, Chiromant, Aeronant, Pyromant, zweiter in der Hydromantie”. Elmondja azután, hogy ez a szédelgő Faust Würzburgban azzal dicsekedett, hogy Krisztus csudatetteit ő is képes megtenni s Gelnhausenben azt mondta, hogy Plato és Aristoteles műveit, ha elvesznének, ő emlékezetből képes volna még jobban megírni.A tudós apát csavargónak, üres fecsegőnek és csalónak nevezi Faustot.
Ebből az első tudósításból, mely azonban némi vetélytársi irigységből származott, mivel Trithemius a maga korában szintén híres bűvész volt, azt lehetne következtetni, hogy a itt említett boszorkánymester nem Faust volt, hanem Sabellicus György s a Faust nevet csak művészetére való tekintettel ette fel más híres Faust után, ki talán Gutenberg társa, Faust János mainzi könyvnyomdász lehetett.
Valósággal azonban Faust nyomdásznak semmi köze sem volt a mágiához; Trithemius embere volt Goethe Faustjának híres őse.
Legközelebb ezután 1513-ban tűnik fel Faust neve. Mutianus Rufus gothai kanonok írja 1513. okt. 7-én, hogy 8 nappal azelőtt találkozott egy chiromantessel (kéz jós), ki magát „Faust György, a heidelbergi félisten” néven emlegette. Ebből kiindulva kutattak a heidelbergi egyetem iratai közt, s kitűnt, hogy ott 1509. jan. 15-én egy „Johannes Faust ex Simmern” tett teológiai vizsgálatott. Mivel a középkorban a tanulóknak igen gyakran csak hazáját jelölték meg, s mivel Faust Jánosnak második neve lehetett György is; nagyon valószínű, hogy ez a heidelbergi teológus volt Goethe hősének őse. A Sabellicus név egy igen ismert olasz humanistáé s nem lehetetlen, hogy a szédelgő kezdetben ezzel dicsekedett, mígnem a sikerek által felbuzdítva, saját nevét kezdette használni.
Ezután már sűrűbben találkozunk vele.
1519-ben Bambergben élt, hol a püspök a régi számadási könyv szerint 10 forintot adott neki kérésére. Ez a püspök, III. György, jó barátságban volt I. Miksa császárral s nem lehetetlen, hogy általa Faust is megismerkedett a császárral, amint hogy erről a néprege többször szól.
1520-ban Faust Erfurtban az egyetemen tart előadásokat s híres tudósnak mondják, ki Platót, Aristotelest, Plautust és Terentiust jól ismeri; de fölemlítik azt is, hogy a tanulóknak Homeros hőseinek szellemét is bemutatta. Még ez is lehet történeti tény, mivel ugyanezen időben találta fel Nettesheym Agrippa a varázslámpát. Erfurtban a hagyomány sokat tud Faustról, mutogatják lakóházát, s van egy róla nevezett utca is. Tény, hogy dr. Klinge franciskánus guardian s udvari pap áskálódásai folytán innen csakhamar el kellett mennie.
1525-benGast János protestáns pap egy estét töltött Fausttal. Már ekkor Faustnak ördöngős híre volt, s Gast borzalommal beszél lováról és kutyájáról, melyeket ördögöknek tartott, valamint az asztalra került madarakról is azt hiszi, hogy pokoli eredetűek. Mondja még azt is, hogy Faust az őt visszautasító barátok zárdájába büntetésül kísérteteket küldött.
Ugyanezen évben volt a hagyomány szerint Faust Lipcsében az Auerbach-féle pincében. De ez a hagyomány, melyet legelőször egy Vogel nevű krónikás említ 1717-ben, nagyon bizonytalan, mivel az Auerbach-féle ház 1530-ban épült. Igaz, hogy e pincében vannak képek Faustról, de feltűnő, hogy e képeken a tanulók öltözete a következő századi. Valószínű, hogy e képeket 1636-ban festették s későbbi iratokból használták fel Faust nevét és az évszámokat. Goethe ezt természetesen még nem tudhatta s azért a legendát valónak vette.
1528-ból említik, hogy a francia király egy híres német boszorkánymestert hívott udvarába; nagyon valószínű, hogy ez Faust volt. Begardi wormsi városi orvos 1539-ben említi, hogy Faust több év óta kószál különböző országokban,magát „Philosophus philosophorum”-nak címezi; dicsekszik, hogy az orvoslás művészetében, chiromantiában, nekromantiában, physiognomikálban és jegecekből való jövendölésben nagyon járatos s igen sok embertől csal ki pénzt.
Érdekes a híres melanchton tudósítása, ki azt állítja, hogy ismert egy Kindling nevű, szülőhelyéhez közel levő városból való Faust János nevű embert, ki Krakkóban tanulta a mágiát s tudományát használva több országban járt. Velencében repülni is akart s ekkor csaknem kitört a nyaka. Ez az ember szerinte igen kicsapongó életet élt, Wittenbergből és Nürnbergből meg kellett szöknie gonoszságai miatt. Dicsekedett azzal, hogy az ő varázslatával sikerült a császárnak Olaszországban diadalmaskodnia. Állandó kísérője volt egy ördöngős kutya. Végre a gonosz szellem megölte egy württembergi faluban. Ez a híres tudós tehát kétség kívül megállapítja Faust szülőhelyét s hogy Wittenbergában is élt. Itt csakugyan mutogatják egykori lakóházát. Hogy Krakkóban csakugyan tanult-e, az lehet dicsekedése, mivel Krakkó ebben az időben, Toledo és Salamanca mellett a bűvészek fő helyének tartatott s valóban taníttatták itt a bűvészetet, sőt a hypnotizálást is.
Luther mellékesen emlékezik meg Faustról asztali beszédeiben. Bővebben szól róla Wier János, a boszorkányperek híres megtámadója. Ez elmondja, hogy Faust Knittlingenben született, Krakkóban tanulta a mágiát s 1540 körül halt meg egy württemergi faluban. Camerarius Fülöp jogász beszél Faust egy csínyjéről, ki – mint az auerbaci pincejelenetben előfordul – az ivók orrait fölcseréli. Ez is lehetett hypnotius mutatvány. Zimmern Froben Kristóf gróf pedig 1567-ben azt írja, hogy 1541-ben halt meg Stauffen városban a Breisgauban.
Ez az utolsó kortárs-tudósító, ki azt is említi, hogy Faustnak könyvei reá maradtak. Ezek közt van egy pár eredeti műve is. A leghitelesebb a gothai könyvtárban levő, pergament papírra 1540-ben Wittenbegben nyomtatott „Höllenzwang”, mely 28 nyolcadrét lapon tanácsokat ad, hogyan lehet elővarázsolni a hat gonosz szellemet és a kísérteties lovagokat. A könyvet fatáblákba kötötték ércsarkokkal s zár van rajta. A mű tartalma nem eredeti, hanem II. .Frigyes császár udvari bűvésze, az 1266-ban elhunyt Scotus Mihály latin nyelven írt varázskönyvének fordítása. Érdekes, hogy a könyv borítékán van egy holló, mely csőrében egy levelet tart. Hasonló rajzot találtak két egykorú más varázskönyvön is, melyek címe „Magia naturalis et innaturalis nigra” és „Miracul-, Kunst- und Wungerbuch, oder die schwarze Rabe”. Mindkét könyvet a hagyomány is Faustnak tulajdonítja s így Faust legalább három varázsló-munkált hagyott hátra.
Faust egyéniségét Widmann púpos, sovány alaknak írja le rövid szürke szakállal. Ezt a leírást használta fel Rembrandt Faust képében, melyet tanítványa, Jan Joris van Vlient 1630 körül rézbe metszett.
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 50. szám, 1898. dec. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése