Népköltészet

 

A betyár* 

I.

Dallam: Bort ittam én, boros vagyok.

 

Kondorosi csárda mellett

Gulya ménes ott delelget:

Csárdabeli szép asszonynál

Bort iszik az öregbojtár.

 

Öregbojtár, kis-számadó,

A főcsikós után való;

Leányokért élőhaló,

Menyecskék kedvire való.

 

Hej kocsmáros, hova lett kend?

Furcsa rovás megy odabent:

Hiba van a kréta körül:

Egyet felir, kettőt törül.

 

Hej kocsmáros, eb az ingét!

Elszeretik a menyecskét –

El van az már réges-régen,

A felől már alhatik ken’.

 

Csaplárnénak volna kedve,

Csak vihogna, enyelegne:

De a betyár búsan hallgat

A karimás kalap alatt.

 

Mi lelt téged, Pista szentem,

Hogy ma szavad se vehetem?

Mi lelt volna! duzzog Pista,

S a rosz bort mint tejet issza.

 

Beteg vagy te, szivem István?

Vagy haragszol? mondd ki nyilván.

Nem haragszom, semmi bajom:

Csak magamban gondolkozom.

 

Igy iszogál alkonyatig,

Míg a nap is lehanyatlik;

Néha-néha egyet kurjant,

Azt is a legszomorúbbat.

 

Este pedig indulóban

Visszafordul az ajtóban:

Már most Juczi, isten  hozzád!

Tartsd még azt a piros orczád.

 

Jaj galambom, jaj szerelmem!

Roszat sejtek a szemedben:

hova készülsz? katonának?

Egy fiu vagy: nem kivánnak.

 

„A kivánást: az mind semmi:

De most ennek igy kell lenni.”

Jej ne menj el, gyöngyvirágom,

Jobb pihensz a vetett ágyon.

 

Puha ágyon, puha gyepen

Nyugovásom nincs már nekem:

Sem éjjelem, se nappalom:

Mindig az ágyuszót hallom.

 

Pista köszön, indul tovább,

Fölkeresi ménes-lovát;

Juczi csak úgy néz utána

Míg behal az éjszakába.

 

Csikós, gulyás gyülekezik,

A menyecskét körülveszik:

De Juczinak egész estve

Odavan a játszó-kedve.

 

Hej, akkor nap, azután is,

Holnap is, holnapután is,

Akkor is, ha más öleli:

Pistával van feje teli.

 

II.

Dallam: Porcsalmai Palkó nótája.

 

Csongorádi Pista magában

Válogat a ménes lovában;

Mint a kanász pergő dolgában,

Válogat a csikók javában.

 

Válogathat benne, van elég,

Kiereszti pányvás kötelét,

Sárga csikó hurkon megakad,

Mond a betyár ilyen szavakat:

 

Hej keserves, lánczos, lobogós!

Tud-e imádkozni a csikós?...

Uram isten! lásd meg dolgomat:

Most lopom az utolsó lovat.

 

Ezt az egyet nézd el, Jehova!

Nem cselekszem többé, de soha;

Ezt se teszem, bár is, magamért:

Teszem… a jó isten tudja mért.

 

Nagy-nehezet sóhajt utána,

Veti magát sárga lovára,

Vágtat a ló messzi határra,

Csak ugy bámul a hold utána.

 

III.

Dallam: „Pej paripám patkószege…”

 

Tiszaparton táboroz a huszárság:

Arra veszi Pista betyár futását.

Adjon isten! Hozott isten! mi bajod? –

Semmi bajom; huszár lenni akarok.

 

Összenevet a legénység, összenéz;

Igy kötődik a bojtárral egy vitéz:

Még huszár hé? nagy kívánság, nagy dolog;

Sokat akarsz édes öcsém: hát gyalog?...

 

Gyalogoljon ám a kutya! nincs lova;

Gyalogoljon a ki szokta, én soha!

Lovon nőttem, növekedtem ennyire:

Kardot ide meg sarkantyút izibe!

 

Van paripám, én szöröztem magamnak,

Ilyet ugyan komisz lóba’ nem adnak;

Szegény magyar! hogy is győzné a huszárt:

Nem ád neki ő felsége a király.

 

Emberem vagy: talpraesett felelet!

Addsza tehát azt a vaskos tenyered;

Itt a kulacs, bor van ebben, nem lőre;

Ihatunk ma – holnap aztán: „előre!”

 

IV.

Dallam: „Majd elmegyünk, rózsám…”

 

Jó huszár volt Pista,

A milyen egy huszár lehet;

Meg se is gyalázta

Azt a nevet, a gyöngynevet.

 

Apja-házához ment

Ha beszálla, ha beszálla;

Csirkefiú nem sok:

A se veszett el utána.

 

Szófogadó is volt,

Soha semmit nem hiába;

Azt se tudta, milyen

Az a pálcza, káplárpálcza.

 

Bort sem ivott, hej! csak

Szomjuságról, szomjuságról;

Káromkodó sem volt

Különben, csak haragjából.

 

El merte mondani

Kapitány úr is felőle:

Hej! ha irni tudna,

Káplár lehetne belőle.

 

Hát még a csatában,

Ütközetben, ütközetben!

Akkor volt ő ember

A tizedben, a tizedben!

 

A zászlóaljára

Fel lehetett volna tenni –

Ha huszár nem lett vón’

A többi is, valamennyi.

 

*) Első szakaszai egy románczkörnek, mely /gondolom mivel alapeszméjét a idők túlszárnyalták/, félben maradt.

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 25. sz. 1865. jún. 18.