Látod az égnek búteli arczát?
Pirja hogy elhal, mily halovány! –
Bánat epeszti, mert a nap eltünt,
Vágyvas tekint a kedves után.
Oh leányka hogy ha tőlem
Elfordítod arczodat,
Olyan halvány leszek én is
Az emésztő kín miatt.
Hallod a szellő lassu nyögését?
Ugy zokog, ugy sír, oly szomorú.
Éjnek ölében látja a földet,
Hű szive vérzik, tépi a bú.
Oh leány, ha más ölében
Kellne látnom tégedet,
Szivrepesztő sóhajokkal
Ostromolnám az eget! –
Érzed a harmat permetezését?
Csillog a langy csepp kis kezeden,
Könnyez a felhő, mert a dal elhalt
Kék levegőben s zöld ligeten.
Oh leány, ha nem lehetne
Többé hangod hallanom,
Forró könyek kínos árja
Folyna végig arczomon.
Érted a sürü, éji sötétet?
Fátyol az, a táj gyászba borult.
Mert a mosolygó, szende virágok
Hervatag arcza földre konyult.
Oh leány, ha a sir árnya
Elhervasztja arczaid,
Szellememre a sötét bú
Örök éjt és gyászt borít.
Látod az égnek búteli arczát?
Hallod a szellő lassu jaját? –
Érzed a könyek permetezését? –
Érted a sürü éji homályt? –
Mind e bú, e jaj, e köny s gyász
Engem dúlna, kínzana:
Ha nélküled kellne élnem
Ének bájos angyala! -
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 25. sz. 1865. jún. 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése