Hogy ha a nő lágyan
Ölel végórádban,
S elhagyatott lesz az anya
Gyermekeid egy vigasza:
Eljövünk mi túlvilági szárnyon;
Szellemeknek nincsen tér, idő –
Oldalunknál enyhülést találjon
A hitvesztett s a jámbor hivő;
Égbe viszünk túl a felhőn,
Lengedező esti szellőn:
Virasztani annál –
A kit idehagytál!
Ámde ha csatákban
Porba omolsz bátran,
És az ige szent, a miért
Hősi karod onta ki vért:
eljövünk mi tulvilági szárnyon;
Szellemeknek nincsen tér, idő –
Oldalunknál enyhülést találjon
A bátor, ki sujtva is dicső;
Elragadunk hol viharok
Harcza az éjben kavarog:
Hogy, ki híven haltál,
Álmodj’ csatazajnál!
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 24. sz. 1865. jún. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése