2022. jan. 12.

Hiador (Jámbor Pál 1821-1897): Párisi naplómból

 


         Sehol sincs annyi virágárus leány mint Párisban, mert Páris, mint gyermek, szereti a virágokat.

         Ez osztálya a hölgyeknek legmunkásabb, legszendébb és legszigorúbb jellemű.

         Ott ülnek ők mindennap a Madeleine-téren, reggeltől késő éjjelig, virággal telt asztalaik előtt, álmadozva, olvasva, válogatva a kisded fehér virágszálakat, mindaddig, míg szemök és kezök el nem fárad.

         Menyasszony koszorúkat kötnek, ők, kik csak álmaikban jegyzik el ártatlan sziveiket… a halálnak.

         Mások boldogsága jelképeivel foglalkoznak örökké, ők, kik a boldogságot egyedül a munkában ismerik!

         Mi a virágárus leány valódi boldogsága? egy madár az ablakban, egy dal, egy séta. Testvérei ők a varrólányoknak, kik egy tűvel futnak át oly hamar az életen. Dalolnak ők is.

         Ismerem munkadalaikat és soha dal nem hatott rám úgy, mint Colet, Louise dala:

Rajta gyermek! rajta kis lány!

A varrótüt fogjuk meg igazán;

Szabjunk, varrjunk, rajta gyorsan!

Hadd forogjon a tű, hisz könnyen jár;

Agyvelöm ég, vérben van szemem már,

Agyvelöm mint lámpa lobban,

Napkeltétől naplementig

Varrjunk, varrjunk mind halálig!

 

És mi a dij? hét mi volna?

Kiskenyér, egy kis rakáska szalma;

A halál jön; rajta! gyorsan!

Ah, régóta testvérek vagyunk mi!

Oly fehérek mindnyájunk vonási.

Hogy van, hogy oly drága a kenyér?

A midőn oly olcsó most a vér!

Rajta! jobban!

Napkelettől naplementig.

Varrni, varrni mind halálig!

 

Egy napot csak! egy órát! ha nap van,

Bérem árán, egy sétát a parkban!

Öröm nélkül elfut életünk.

Csak egy könyet a piros mezőben!

Harmatától megenyhülne szivem;

Oda lángunk! nincs reményünk.

Napkelettől naplementig:

Varrni, varrni mind halálig!

         E szomorú dal mellett hervad el ifjuságuk, életök.

         Hallgassátok e dolgoz gyermek-angyalok komoly dalát, és szemetekből ki fog hullani a harmat.

         Mint mondám, nincs a földön nép, mely ugy szeresse a virágot, mint a franczia. Keresztelő, esküvő, ünnep, temetés, gyermekjáték, nemzeti öröm virágban nyer jelképet.

         Virág van minden ablakban, minden nőkalapon, minden gomblyukban, minden kézben.

         Párisban a virágok leghamarabb nyilnak, de leghamarabb is hervadnak el, fájdalom!

         Julia szereti Párist, mert virágait megvásárolja; a közönség szereti őt, mert virág ő is, de nem mint a többi.

         Ott jár a Boulevardokon mindennap, mosolyogva, gyermekes bátorsággal.

         Pillangónak hitte a világ, de ő nem az; gyermek és ártatlan.

         A kávéházi közönség eleinte sértegeté őt kétértelmű mosolyaival; ma – tiszteli őt, és szereti mint kegyenczét.

         Ő árva!

         E szó mindent megmond. Ez a szó az, melyre Párisban minden szív megnyílik; egyértelmü  a hontalannal.

         Udvarlója, kérője akadt már több izben, mert 5000 frank tőkéje van a kis lánynak a virágvásárból – de ő a virágoknak jegyezte el szivét.

         Évei haladnak már, de ő még mindig 15 éves, azaz gyermek, ki mosolyog, mert ártatlan.

         Oly jól esik Páris fényüző, élvvadász, könnyelmü alakjai közt e szende, naiv jelenettel találkozni, mely azt látszik mondani: virág vagyok én is, de – égi virág!

         És valóban – az.

         Egy ismerősöm kérdezé tőle egy nap: végre, miért nem akar férjhez menni?

         - Fogadást tettem.

         - Kinek?

         - Anyámnak.

         - Hisz ön árva!

         - Igen; de azért a sirban alvók is meghallják a mit nekik fogadunk.

         - Mit fogadott ön?

         - Hogy emlékoszlopot állitok neki. Eleinte szebb virágaimat vittem sirjára, de másnap sirva fakadtam; ha a virágot nem öntözzük, oly hamar elfonnyad. Tehát oly emléket akarok emelni kedves anyámnak, mely hervadhatlan. Takarékpénztárba tettem kis szerzeményem. Már megalkudtam a szobrásszal. Tavaszra kész lesz az emlék!

         - Ön kedves gyermek! de látja, e drága emlék nem gátolja egy cseppet se azt, hogy ön férjhez ne menjen?

         - Hogyne! Hisz akkor megint szegény leszek! – Ki venne el egy fillér nélkül!?

         - hát az egész tőkét rá áldozta?

         - Mind – mind ha még annyi lett volna is!

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 10. sz. 1865. márcz. 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése