2022. jan. 12.

Tóth Endre (1824-1885): Két fogoly

 


Habokkal a nyári éj csillagsugári

Fürdenek a Dunán,

Két szemközti eget rajzolva folyamán.

 

Parton az özönnek habjai zörögnek,

Meg-megrendül tükre –

Szeli a hullámot valami gyürükre:

 

Hátán a folyónak átsimul a csónak

S gyönge asszony lép ki - -

Mögötte a börtön; fölötte ki védi.

 

S mintha lélek járna tiszta gyolcs ruhába’

Rémletes vadonban,

Eltünik az erdők sűrüjébe nyomban.

 

Bérczek közt az éjel csendes szellőjével

Legyezgeti nyomát –

S átöltözi a zajt mit a haraszton ád…

 

Erdő vadonábol feléje a távol

Rezget egy csillámot:

Bécs alatt, Ujhelyben, várfokon csillámlott.

 

Alacsony vár, ódon; durva fapadlókon

Viraszt benn’ a fogoly…

Révedez nagy lelke a multban valahol.

 

Ifju emlékébe tükröződik képe

Őseinek, sorra…

S lázadó fájdalom árjába sodorja.

 

Elejébe állnak vérszerinti árnyak,

Fegyverben, szabadon;

Legutól nagyapja néz rá a – vérpadon!

 

Itt volt az is fogva, ugyan e zugolyba’

Ugyanazon váddal;

Innen huczolák ki együtt Frángepánnal…

 

S agyára tolúl a multak kínos súlya;

Lelke egész ország…

S mint tenger a hajót, hordja rajta sorsát.

 

S mintha szellemétül feszülne szögébül

Az oroszlán-ketrecz:

Hirtelen fölpattan závárján a retesz…

 

S gyönge asszony lép be… odafut ölébe…

’Ah szivem! hitvesem!’

Zeng rá a börtön… „Csendesen, csendesen!...

 

„Fuss, utad im készen; kalaúzod lészen

Legnagyobb szerelmed…

Kisérőd a lelkem; bucsúzz’, és ölelj meg!”

 

’És te?’ „Én maradok!” ’S a fogoly a rabot

Mentve, nem menekül?

S én hagyjalak itten? én fussak egyedül?’

 

„S én hagyjam-e őket, két kis csecsemődet,

Fiaidat, zárva,

Hol mohos falak közt emészti a zárda?!

 

„Fuss, utad im nyitva; parton a ladikba’:

Szirmai és Vay…

Tul, szülő hazádnak kitárult karjai.” –

 

 S unszoló szavával, ölelő karjával

Vonva vezeti ki…

Utánok a kaput a várnagy beteszi. - -

 

Lombbal az éji szél sugdosódva beszél

Csendes Duna partján…

Ott összeborulnak, egymást karba’ tartván…

 

„Istne veled, férjem!” ’Légy te áldott értem!’

S tul bérczen – tul habon –

Börtönbe fut a nő - - Rákóczi szabadon.

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 19. sz. 1865. máj. 7.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése